Hírek

Sajtószoba - 2017. május 5, péntek

Több százezres ösztöndíj ápolóknak

Michalicza-ösztöndíj néven hirdet pályázatot a kormány azoknak az ápolóknak, akik mesterfokú végzettséget szereznének. A felsőfokú végzettségű szakdolgozóknak többletfeladatokat adnának, s ezzel a szakember hiányt is enyhíthetik.

A támogatással a mesterképzés elvégzéséhez és az okleveles ápoló szakképzettség megszerzéséhez nyújt segítséget a kormány. Az ösztöndíjak összegét és a működtetés költségeit még az idei költségvetésből csoportosítják át az Állami Egészségügyi és Ellátó Központnak (ÁEEK), emellett tizenegy tagú ösztöndíj bizottságot hoznak létre. A testületbe többek között a Magyar Rektori Konferenciából, a képzésben részt vevő egyetemek egészségtudományi karairól, az ÁEEK-től és az Emberi Erőforrások Minisztériumából is jelölnek tagokat.

Az ösztöndíjra a dokumentum szerint azok pályázhatnak, akik már felvételt nyertek ápolói mesterképzésre, illetve vállalják, hogy a szakképzettség megszerzését követően öt éven belül a végzettségnek megfelelő jogviszonyban legalább három évig teljes munkaidőben dolgoznak állami egészségügyi szolgáltatónál. Az elnyerhető hozzájárulás mértéke az első félévben hatszáznegyvenezer forint, a második félévtől annak mértékét személyenként a bizottság állapítja meg, legalább háromszázhúsz-, legfeljebb hatszáznegyvenezer forint mértékben. A támogatást maximum három féléven át folyósítják, aki nem tesz eleget a kiírásban feltüntetett feltételeknek, köteles visszafizetni az ösztöndíj teljes összegét.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az ápolók mesterfokú képzéséről korábban azt nyilatkozta, megoldást jelenthet az ágazatban tapasztalható szakemberhiányra, a szakápolói kompetenciák kiterjesztésével pedig javulhat a betegellátás színvonala. Közölte: 

Magyarországon több mint két évtizede van ilyen képzés, azonban az ellátási feladatok tisztázása, vagyis azoké, amelyeket az orvos helyett a diplomás szakdolgozó is végezhetne, nem történt meg.

Forrás

Magyar Hírlap

Hírarchívum