Hírek

Egyéb hírek - 2016. december 22, csütörtök

„Nem ülünk a babérjainkon”

-Interjú Dr. Miseta Attilával, a PTE ÁOK dékánjával

A Modern Városok Programnak köszönhetően óriási fejlesztés előtt áll a pécsi orvosképzés, ám az orvoskar a kormányzati források megérkezéséig is folyamatosan fejleszt – már amennyire a belső és külső körülmények lehetővé teszik. Dr. Miseta Attila dékánnal mind pozitív kilátásokról, mind a fejlődést gátló tényezőkről szót ejtettünk.

 

Az elmúlt évtizedben a pécsi orvoskar és általában a magyar orvosképzés kapcsán folyamatosan előkerült az idegen nyelvű fizetős orvosképzés témája, többnyire abban az összefüggésben, hogy miközben óriási potenciál rejlik ebben a területben, a kormányzat nem igazán foglalkozik ezzel. Mostanra mindez megváltozott, hiszen a Modern Városok Program keretében a kormány 24 milliárd forintot szán Pécsett az idegen nyelvű képzések fejlesztésére. 10 hónap telt el a szerződés aláírása óta, mi történt azóta?

 

Érdemes kicsit visszamenni az időben, hiszen ezt a valóban látványos bejelentést 15 éves munka előzte meg, amely során az orvoskaron saját erőből futtattuk fel az idegen nyelvű képzést. Ennek és a hatékony lobbitevékenységnek volt köszönhető a Modern Városok Program (MVP) keretében megítélt fejlesztési keret, amelyet a város vezetése és országgyűlési képviselőink is támogattak. A kormányrendelet idén januárban született meg a programról, amelynek levezénylésével Dr. Jenei Zoltán kancellár urat bízták meg. A PTE idegen nyelvű képzéseiben munkáknak köszönhetően ma túlnyomó többségben orvos, fogorvos és gyógyszerész hallgatók találhatók, ám az MVP nyújtotta lehetőség nem csak rólunk szól, hiszen több kar is jelentős vállalásokat tett idegen nyelvű képzései fejlesztése érdekében. Mindezt az a kormányzati lépés is segíti, hogy a Stipendium Hungaricum ösztöndíjban részesülő külföldi hallgatók számát megemelték. Ezek a hallgatók persze nem jelentenek közvetlen bevételt az egyetem és ezen keresztül az ország részére, mivel tanulmányaikat az állam finanszírozza, azonban hosszútávon nyereséget hoznak, hiszen hazatérve javítják a két ország közötti viszonyt. Jelentős probléma viszont, hogy sokuk számára a magyarországi diploma arra szolgál, hogy aztán az Európai Unióban keressék a boldogulásukat, ezért is javasoltam a külügyminisztériumnak, hogy egy olyan tanulmányi szerződés kerüljön megkötésre, amely értelmében végzésük után bizonyos időszakot hazájukban kell dolgozni.

Az idegen nyelvű képzés megszervezésének elengedhetetlen része a hallgatók toborzása, amely ráadásul erősen jövedelmező tevékenység is, így az angol és a német nyelvű képzés várható felfutása nyomán erős versengés kezdődött ezért a lehetőségért. Mi a magunk részéről elsősorban a már meglévő partnerekkel való együttműködés folytatását preferáljuk. Jelenleg a tervezés zajlik, miután az eredetileg számolt összegnél valamivel kevesebb jut az orvoskari fejlesztésekre. Azt szeretnénk elérni, hogy a beruházásokért egy áramvonalasított projektmenedzsment csapat feleljen, világos felelősségi körökkel, emellett pedig fontos célunk, hogy a lehető legtöbb munkát pécsi cégek végezzenek el, hiszen jól hangzik az, hogy 24 milliárdot forintot kap Pécs, amennyiben viszont ez az óriási támogatás nem a helyi vállalkozások számára hoz munkalehetőséget, úgy a város fejlődéséhez nem járulunk hozzá kellő mértékben.

 

A „falak”, azaz az infrastruktúra mellett a program szerves része az oktatói állomány erősítése is. Ezen a téren hogyan áll a kar?

Azt gondolom, hogy az elmúlt évek során mind országosan, mind nemzetközi téren nőtt a reputációnk, ami több „minőségi igazolást” is lehetővé tett. Az egyes klinikák és intézetek teljesítménye között természetesen akadnak eltérések, és a jövő év egyik fő feladata lesz, hogy az egyes egységekre szabott intézkedési terveket dolgozzunk ki a színvonal további emelése érdekében. Ennek fő eszköze a személyi állomány fejlesztése, akár külföldre szakadt kutatók, oktatók hazacsábítása, akár a tehetséges fiatalok megtartása révén. Mindez persze nem csak az orvoskarról szól, együtt kell működnünk a városvezetéssel is, hiszen a tágabb környezet is nagyon fontos tényező abból a szempontból, hogy mennyire vonzó a kar nem csak a reménybeli hallgatók, hanem az oktatók számára is. Emellett tovább dolgozunk az oktató kórházi hálózatunk fejlesztésén is, hiszen a gyakorlati oktatás szerves része az orvosképzésnek. Bár még a nagy beruházások előtt állunk, az idei évről is elmondható, hogy gazdaságilag sikeres volt, az orvoskar jelentős szerepet vállal az egész egyetem gazdasági stabilitásának fenntartásában. Mindez a szolidaritásról is szól, kötelességünk, hogy ezekben a finanszírozás szempontjából ínséges időkben segítsük a nehéz helyzetbe került karokat; cserébe csupán felelős tervezést és gazdálkodást várunk.

 

Az idegen nyelvű orvosképzés mellett persze a kar fő feladata a magyarországi orvos utánpótlás biztosítása, miközben égető probléma, hogy sok fiatal orvos már a rezidensi képzést sem várja meg, hanem a diploma megszerzése után azonnal elhagyja az országot. Az elmúlt években több intézkedés is született az orvos elvándorlás lefékezésére; hogy látja, mennyire voltak sikeresek ezek?

A statisztikai adatok sajnos némileg hiányosak ezen a téren. Azt tudjuk, hogy hány aktív orvos van Magyarországon, azt is, hogy hányan szereznek diplomát egy adott évben, azt már viszont nem, hogy hányan hagyják el az országot, csupán azt, hogy hányan kérik ki az ehhez szükséges iratokat. Azt viszont tökéletesen látjuk, hogy mi zajlik a végeken, mi fogadja a betegeket, amikor betérnek egy kórházra vagy klinikára. Ez alapján érdemi javulást sajnos nem látni, az orvostársadalom továbbra is elöregedőben van. Bár a rezidensek támogatása eredményes volt, mindennek mellékhatásaként az elvándorlók összetétele változott meg: most már nem a rezidensek, hanem a középmezőny távozik. Épp ezért lenne fontos a végzett szakorvosok támogatása, nem beszélve az ápolókról, akik nélkül nem képzelhető el jól működő egészségügy. Méltányolható részintézkedések tehát történtek, ám áttörés nem következett be. Emellett ennek a történetnek akad egy másik oldala is, amiről jóval kevesebb szó esik, mégpedig az, hogy a fiatal orvosok sokszor nem feltétlenül a magasabb fizetés, hanem a jobb munkakörülmények miatt választják a nyugati országokat, márpedig ezek javítása érdekében nem lenne szükség jelentős forrásukra, „csupán” némi szemléletváltásra.

 

Második dékáni ciklusának közepén jár, hatodik éve vezeti a pécsi orvoskart. Hogy látja, mennyire sikerült megvalósítania a 2010-ben megfogalmazott célokat, és mik a következő két év fontos teendői?

Jelentős sikernek tartom, hogy több intézeten és klinikán sikerült olyan új vezetői gárdákat felállítani, amelyek révén ezek a szervezeti egységek lényegesen magasabb szinten teljesítenek. Fontos része ennek a különböző szervezeti egységek között zajló közös munka is, amely a belső kommunikáció javulásával együtt szintén határozottan megerősödött. A munka nyugodt légkörben, belvillongások nélkül folyik, és bár természetesen problémák, feszültségek előfordulnak egy ekkora intézményben, a visszajelzések alapján úgy vélem, hogy a dékáni vezetés munkájával a kollégák túlnyomó többsége elégedett. Mindennek jó indikátora a kiemelkedő pályázati aktivitásunk: csak idén nyolc milliárd forint értékben sikerült forrásokat szereznünk, és minden adott ahhoz, hogy ez a trend folytatódjon. Saját és pályázati forrásból készítettük el többek között a korszerű orvosképzésben meghatározó szerepet játszó SKILL labort is, ami jól mutatja, hogy nem ülünk a babérjainkon. Örömteli fejlemény volt a Gyógyszerésztudományi Kar megalapulása is az év elején, hiszen ezzel egy hosszú folyamat ért véget, és a külön, ám az orvoskarral szoros szakmai szövetségben dolgozó önálló kar újabb fejlődési lehetőségeket jelent.

Sajnos vannak olyan területek is, ahol nem sikerült lényegi előrelépést elérnünk. Ezek közül talán az egyetemi adminisztráció a legfájóbb pont, ahol a helyzetet tovább nehezítik a folyamatos állami átszervezések. A legutóbbi ezek közül a kancellári rendszer bevezetése volt, ami arra a véleményem szerint téves feltevésre épül, hogy a szakmai és a gazdálkodási döntéshozást külön lehet és kell választani. Kicsit olyan ez, mintha egy autóban egy ember kormányozna, egy másik pedig a féket és a gázt kezelné, ami óhatatlanul kockázatokat rejt. Szerencsére egyetemünkre egy olyan kancellár érkezett, aki az elmúlt időszakban jó vezetőnek bizonyult, és kitűnő partnernek problémáink megoldásában. Mindezekkel együtt az adminisztráció az állami intézményekre jellemző módon rendkívül nehézkes, pontatlan és lassú, ami a szakmai munkát is hátrányosan érinti. Az egyetemi rendszer működése a szűkös források miatt azzal jár, hogy bevételeink jelentős hányadát kell a központi egységek finanszírozására áldoznunk, ahelyett, hogy további fejlesztéseket végezhetnénk belőle. A helyzeten itt is javít, hogy a rendszerbe kódolt feszültségek mellett jó személyes viszonyt ápolok a legtöbb dékántársammal, és Dr. Bódis József rektor úrral is kifejezetten jól tudunk együtt dolgozni.

A kar vonzerejének folyamatosan erősödését jól jelezte a hallgatói létszám növekedése az elmúlt évek során, ennek következtében viszont oktatóink terheltsége is jelentősen megnőtt, hiszen az oktatói gárda fejlesztése nem érte utol a hallgatók számának növekedését. Mindez kijelöli a következő két év – és egyben az azt követő időszak – egyik fontos célkitűzését is, hiszen a felkészült oktatók, kutatók kinevelése nem egy egyik napról a másikra történik.

 

Forrás: PTE-ÁOK, Új Dunántúli Napló
Fotók: Új Dunántúli Napló

Hírarchívum