Hírek

Egyéb hírek - 2016. november 28, hétfő

Arts-in-Med –
Várnagy Andrea és Farkas Zsolt

 

Az Arts-in-Med esték őszi programsorozatának negyedik fellépője Várnagy Andrea és Farkas Zsolt, akik négykezes zongoraestjüknek az „Egymásra hangolva” címet adták. Műsorukban Liszt Ferenc és Jean Sibelius művei szerepelnek.

 

Ritka lehetősége az életnek, ami Várnagy Andreának és Farkas Zsoltnak megadatott. A zene és a zongorázás szenvedélyes szeretete mindkettőjük pályáját egy irányba terelte. Azon kevés szerencsés párok közé tartoznak, akiknek az élete és a hivatása is közös.

Mindketten a győri Zeneművészeti Főiskolán szereztek zongoratanári-kamaraművészi diplomát 1993-ban, majd a kezdők bátorságával, állás és biztos jövedelem nélkül Münchenbe mentek, ahol előadóművészi diplomával gazdagodtak. Zsolt maradt Münchenben, míg Andrea Dortmundban folytatta tanulmányait, ahol megszerezték zongoraművészi mesterdiplomájukat is. 1997-ben tértek haza Németországból, és Zsoltot rögtön felkérték, hogy tanítson egykori alma materükben. Később Budapesten telepedtek le, ahol a sok gyakorlás, koncertezés mellett három gyermeket nevelnek. Pályájuk kezdetén szinte kizárólag szóló fellépéseket vállaltak, azonban második kislányuk születése után felkérést kaptak egy négykezes zongorakoncertre. A produkció sikere után világossá vált számukra, miért lettek muzsikusok és miért kötötték össze az életüket. Azóta főleg közös, négykezes fellépésekkel járják Magyarországot és a világot.

 

Vallják, hogy a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni, ezért főként olyan darabokat játszanak, amelyeket a legkisebbek is ismerhetnek. Megálmodták Zeneképzelet című műsorukat, ami nemcsak zongorajátékból áll, hanem versekkel és személyes történetekkel is fűszerezik előadásukat, így utat találva a kicsikhez. Így vallanak erről: „ Ha a művész megosztja a hallgatósággal a zenéhez fűződő személyes történetét, azzal a közönség is közelebb kerül a darabhoz. Nincs ez másképpen a gyerekekkel sem. Csodálatos látni, amikor az eleinte kicsit feszengő gyerekek kinyílnak, és elkezdik élvezni a zenét, és elraktározzák az általa kapott élményt. Látni a sok csillogó szemet – az ember tudja, hogy ezért érdemes csinálni.”

A 2004-ben megjelent Zeneképzelet lemezhez Antal Imre, néhai neves zongorista írt baráti ajánlót, a műsorból 2008-ban készült második lemezen pedig Pécsi Ildikó színművésznő működött közre versmondóként.

 

Fellépés fellépést követ, volt olyan, hogy New York után Kárpátalján adtak műsort, majd pedig a hazai vidéki iskolák tornatermeiben. A csillogás után bepillantottak a legmélyebb szegénységbe is.

A számos országos és külföldi fellépés után 2013 decemberében a nemrég felújított Zeneakadémia nagytermében is bemutatkoztak a nagyközönségnek. Új lemezük „Liszt arcai” címmel jelent meg 2014-ben.

 

Nagy megtiszteltetés volt számukra, hogy 2013-ban, a 6. alkalommal megrendezett Házasság hetének arcai lehettek, bár számukra természetes az a harmónia, amiben dolgoznak és élnek.  Kisebb lányuk követi őket, nemrég egy bécsi versenyen a mezőny legeredményesebb magyar indulója lett. Nagylányuk inkább a színjátszás és az irodalom iránt érdeklődik, szerepelt már rádiójátékokban, és jelenleg a Kossuth Rádió gyerekriportere. A család legfiatalabb tagját egyelőre a sport, a foci érdekli.

 

Pécsi műsorukban Liszt Ferenc művei közül a Bölcsőtől a sírig, az Obermann völgye, a Szerelmi álmok, a 2. magyar rapszódia, valamint a Szózat és a Himnusz szerepelnek, valamint Jean Sibeliustól a Karelia nyitány.

 

Várnagy Andrea és Farkas Zsolt fellépése december 6-án, 18 órakor kezdődik a Szigeti úti, első emeleti tanácstermünkben.

 

Fotók az eseményről

Hírarchívum