Hírek

Portrébeszélgetések - 2016. szeptember 29, csütörtök

"A saját szerepemre szolgálatként tekintek"

-portrébeszélgetés dr. Nagy Ákos Károllyal

Miközben beszélgetünk, azt kutatom, megtalálom-e a lényében azt az embert, akihez kénytelen-kelletlen ugyan, de beülnék a fogorvosi székbe. Nem hagy sokáig töprengeni: szakértelme mellett hamar meggyőződöm figyelmességéről, kedvességéről, mívesen fogalmazott mondatai által pedig arról is, hogy feszültségemet hathatósan képes lenne csillapítani.

Fehér köpenyben fogad, meséli, hogy kora reggel már végzett egy kisebb, állcsontra kiterjedő dentoalveoláris beavatkozást. A szakmájában való ténykedést nagyon fontosnak tartja, heti egy-két alkalommal módot is talál erre, hacsak vezetői feladatai el nem szólítják. Dr. Nagy Ákos Károly hét évvel ezelőtt Budapestről jött Pécsre azért, hogy engedjen a kihívásnak, és irányítsa a Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinikáját, egyben a fogorvosi szakot is, idén már extra létszámú, 539 hallgatóval.

 

Schweier Rita írása

/Fotó: Kalmár Lajos/
 
 

-Hatalmas ez a hallgatói létszám – hogyan birkóznak meg ennyi diákkal a gyakorlatban?

-Ez a létszám messze meghaladja a szak kapacitását, mert komoly logisztikai és humánerőforrással kapcsolatos feladathalmazt ró ránk, készülékeink folyamatos javításáról, karbantartásáról nem is beszélve. Mivel az adminisztratív tevékenységek nem a klinikán, hanem központosítottan zajlanak – ahol ugyancsak temérdek a teendő - ezért rajta kell tartanunk a szemünket egy-egy megrendelőn vagy javításon, hogy ne szoruljon háttérbe a kérésünk. A mi szakterületünkön a problémák gyors megoldása azért is sürgető, mert ha elromlik egy gép, vagy kiesik egy műszer, akkor komolyan sérül az oktatás.

-Amikor 2014-ben digitális tananyagot alkottak a hallgatóknak azzal a céllal, hogy több külföldi diákot vonjanak be az oktatásba, számoltak-e ekkora létszámmal?

-Ekkora létszámmal talán nem, de azért azt is tudni kell, hogy ennyien a tíz szemeszterben összesen vannak. Az orvosképzésben és a fogorvosképzésben is csupán elméleti oktatásban részesülnek az első két évben a diákok, legfeljebb anyagtant tanulnak, amit később majd felhasználnak a klinikai munkájuk során. Az elméleti modul után a harmadik évben egy preklinikai modul következik, ami a betegvizsgálati tevékenység megismerésének a periódusa. Ez az általános orvostanhallgatók esetében már a betegkontaktussal járó időszak, míg a fogorvos hallgatóknál egy fantomlabor látogatásából áll. A mi gyakorlati képzésünk nem demonstratív jellegű, hanem a klinikánkra jelentkező, valós problémákkal küzdő betegeket látnak el a hallgatóink, részt vesznek a diagnózis felállításában, a kezelési terv megalkotásában, és annak végrehajtásában is. Még mielőtt a végső, klinikai modulban valóban pácienseket fogadnának, előtte a fantomlaborban meg kell nekik tanítanunk a műfogásokat és a fogorvosi eszközhasználatot. Ez az 539 fogorvos hallgató az elméleti és preklinikai modulban együtt végzi tanulmányait az általános orvostanhallgatókkal. Időközben sokan le is morzsolódnak, mivel ezek a tantárgyak nehezek – és mivel anatómiáról, élettanról, biokémiáról beszélünk - nagy terjedelműek, és ezért komoly kitartást igényelnek. Később a klinikumig eljutott fogorvos hallgatók általában már „jól muzsikálnak”, hisz végre azt csinálhatják, ami miatt az egyetemre jelentkeztek. Kézzel fogható közelségbe kerül a valódi fogorvosi tevékenység. Ebben a periódusban általában megtáltosodnak, és a lemorzsolódás is csökken. Úgy számolhatunk, hogy aki eljut a harmadévre, az a klinikai modulba is bekerülhet. Ez az arány a hallgatóink kicsit több, mint egyharmada. A nehézséget igazán az jelenti, amikor minden hallgatónknak kezelőegységet, pácienst és asszisztenciát is kell biztosítanunk.

A 2000-es évektől angolul és németül is oktatunk, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos elméleti előadást néhanapján párhuzamosan, három nyelven, három teremben kell tartani, amihez helyiségek, és megfelelően felkészült kollégák szükségeltetnek. Ha ilyen szemszögből is nézzük ezt a hallgatói létszámot, akkor valóban túllőttünk a célon, ugyanakkor reméljük, hogy az egyetemen formálódó fejlesztések lehetővé teszik ennek kezelhetőségét, sőt, talán még többek jelentkezésének fogadását is – komolyabb fejlesztést a preklinikai és klinikai részt illetően szeretnénk elérni.

-Az idegen nyelvi fogorvosképzéshez van-e elegendő felkészült munkatársa?

-Szerencsére ebben a térségben sokan beszélnek németül, ami nagy előny, hisz Szegeden és Debrecenben például nincs is német nyelvű program, és Budapesten is komoly kihívást jelent szakmai nyelvtudású kollégákat találni, nem is annyira a klinikumban – ami tradicionálisan erős német kötődésű – hanem az elméleti intézetekben. Ugyan nem vagyunk sokan, de képesek vagyunk ellátni oktatási feladatainkat is.

Az elmúlt hét év során sikerült egy életpálya-programot kidolgozni a fiatal kollégáknak, így vannak, akik nemcsak a szakorvosképzés idejére, azaz három évig maradnak itt, a klinikán, hanem rész-, avagy főállásban tovább is kötődnek hozzánk. Oka lehet ennek az is, hogy nálunk mód van bizonyos szakirányokba specializálódni – ilyen például a mikrosebészet - míg egy általános, vidéki alapellátó praxisban el kell látni a pácienseket mindazzal, amivel megkeresik a fogorvost. Ily módon kompenzálható az a nagy különbség is, ami a magánpraxis és az akadémiai terület közt fennáll. A fejlesztésekre a specialistáink megtartása miatt is nagy szükségünk van. A magyar egészségügyi rendszer progresszív ellátást nyújt, az egyetemi klinikákra kerülnek a legbonyolultabb és leggazdaságtalanabb esetek, ezek megoldásához speciális eszközrendszer és speciális szakemberek kellenek. A fiatalokat úgy lehet motiválni és érdekeltté tenni, hogy különleges eseteket, és ezek kezeléséhez különleges tudást biztosítunk számukra.

-Jelenleg mennyire erős a fiatalokban ez a motiváltság? Nyílt titok, hogy a magánpraxisban több idő jut a betegekre, és többet is keresnek az ott dolgozó kollégák...

-Én egy öt székes magánklinika orvos-vezetőjeként kaptam meg a lehetőséget, hogy Pécsre jöhessek az itteni képzést irányítani. Azon a magánklinikán, ahol van elég erő és anyagi bázis arra, hogy könyvelőt, adminisztrátort, anyagellátót, logisztikai szakembert, páciens szervező diszpécsert és marketingest foglalkoztassanak, ott jó dolgozni. Egy ilyen helyen megteheti az ember, hogy reggel 8-9 óra körül bemenjen, fehér ruhát öltsön, és a rendelési ideje végéig a betegeivel foglalkozzon. Az a budapesti magánklinika, ahol dolgoztam, ilyen volt. Az ottani főnököm azt mondta, hogy ő nem főnök, sokkal inkább katalizátor, aki az én szakmai törekvéseimet segít megvalósítani. Ez egy nagyon fontos mondat volt az életemben, és én is így igyekszem vezetőként eljárni. Ő mondta azt is, hogy a fogorvos a legpotensebb ember a rendszerben, aki pénzt tud keresni. Minden más tevékenység veszteség – ha az árubeszerzéssel, a logisztikával, a marketinggel, vagy a hatóságokkal való kapcsolattartással töltjük az időnket, akkor nem termelünk. Ezekre rendelkezésre kell állnia egy profi csapatnak. A Magyarországon jelenleg elterjedt egy székes, egy emberes praxisban a fogorvosnak humánerőforrás menedzsmentet is kell végeznie, rá kell pirítania a takarítónőre, ha nem elég tiszta a rendelő, a veszélyes hulladék elszállításától a röntgen felülvizsgálatáig, az autokláv hitelesítésen keresztül a könyveléstechnikai dolgokig mindennel foglalkoznia kell. Mindez sok időt elvesz, és szerteágazó tudást feltételez egy emberről, nem mellesleg komoly felelősséget is ró rá. Az egyetemen a háttércsapat rendelkezésre áll, az említett sok-sok tényezőre tehát nem kell időt és energiát fecsérelnünk.

Az Egyesült Államokban például – ahol a hatékonyság és a hatásosság nagyon fontos szempontok – számos, praxis menedzsmentet folytató profi cég ajánlja szolgáltatásait a fogorvosoknak. Ott jellemzően összeállnak a fogorvosok, közösen bérelnek több székes rendelőket, akár több, adott régióban elhelyezkedő városban is, és a maguk specialitásának megfelelően - központi menedzsment irányítása mellett - csak a szakmájukkal foglalkoznak. Magyarországon ez nem divat, a magyar habitus rányomja a bélyegét erre a területre is, így vonzerő lehet, ha egy fogorvos drága eszközökkel különleges eseteket oldhat meg, adminisztrációtól mentesen. Ami számomra nehézséget jelent, az az, hogy a fogorvosi szak vezetőjének nincs anyagi mozgástere az egyetemi rendszerben. Ez sokszor nehézkessé és lassúvá teszi a folyamatokat, mivel a korábbi visszásságok miatt nagyon bonyolult minden megrendelésnek és pénzkiáramlásnak az engedélyeztetése.

-Ön bársonyszékben ült abban a magánrendelőben Budapesten, itt, az irodájában pedig egy kopott műbőrszéket látok... De félre a hibásan értelmezhető szimbólumokkal – miért váltott?

-Van egy példázat a Szentírásban, melyben a gazda hosszú útra indul, és a talentumokat a szolgáira bízza. Azt gondolom, hogy nem szabad elásni a talentumot, hanem használni kell, és ha ezt a közösség javára lehet fordítani, akkor a feladatot fel kell vállalni. Kihívásnak gondoltam, és több embernek nyújt hasznot, ha ezt a munkát végzem, mintha a korábbit végeztem volna.

-A klinikán tehát fogorvosok, szájsebészek, fogszabályozással és más területeken dolgozó szakfogorvosok dolgoznak – a csapatának a magját ők alkotják?

-A klinika összességében hat részlegen működik, ezek a fogorvostudomány főbb tárgyait és szakterületeit is reprezentálják, és megjelenítik a megszerezhető szakképesítéseket is. Ezek a dentoalveoláris és maxillofaciális sebészet, a paradontológia, a gyermekfogászat és a fogszabályozás, a fogak megtartását célzó konzerváló fogászat, valamint a fogpótlástan. A működés feltételei szerencsére biztosítottak voltak már az érkezésemkor, akadémiai karrierjükben azóta is előreléptek a kollégáim, tudományos fokozatokat tudtak szerezni, történt habilitáció, professzori kinevezés, és akadémiai doktori fokozat szerzés is. Fiatal kollégák is csatlakoztak az elmúlt hét évben a klinikánkhoz, ami külön öröm számunkra. A munkatársak száma ma már megközelíti a százat, ebből 40-45 fogorvos végzettségű kollégám van, 30 szakasszisztens, vannak felnőtt szakápolóink, akik a fekvő osztályunkon dolgoznak. Adminisztrációt folytató ügyvivőink is vannak, bár ők sincsenek elegen. Szerencsére ma már van egy karbantartónk is, akinek a jelenléte lehetővé teszi az azonnal helyreállítást, legyen szó apró meghibásodásokról, vagy épületszerkezeti problémákról. Mivel pici helyen dolgozunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy csőtörés miatt kiessen egy egész operációs helység, a problémát reggelre virradóan meg kell oldanunk, ellenben a hallgatók penzumteljesítésében problémák adódhatnak. Létezik egy mondóka, amit általános iskolában a tanító néni akkor mondatott el velünk, amikor úgy látta, hogy nagyon elfáradtunk: „A szeg miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt a lovas elveszett, a lovas miatt a csata elveszett. Máskor verd be jól a patkószeget.”  Az események nálunk is ilyen módon eszkalálódnak: ha elromlik egy szék, vagy abból spriccel a víz, és áramütéssel fenyeget – ez egyébként valódi eset, dokumentáció is van róla, hogy megrázhatta volna a beteget, a hallgatót, vagy a szakszemélyzetet, és ezért le kellett zárnunk egy rendelőt – akkor számos tanulmányi-és vizsgaszabályzatba ütköző körülmény merülhet fel. Ennek a következménye pedig az is lehet, hogy nem írhatom alá a hallgató félévét a hiányzások miatt, és egy egész tantárgyat meg kell ismételnie. A csatornacsöveink sajnos, még eternitből vannak, így ha egy dugulás miatt a csőgörény eltöri a falban az eternitet, akkor máris kiesik egy patkószeg.

-Kutatásra mennyi idő, energia jut? 

-Nagyon fontos a kutatás, hisz egy egyetemi oktatónak összefüggésrendszereket kell láttatnia a hallgatóival, hipotéziseket kell felállítania, tudományos gondolkodásra késztetnie őket, és a szemléletüket is formálnia kell. Az elaprózott oktatási teendők miatt a kollégáimnak azonban kevés idejük jut erre, ahogyan sajnos, a családjukra is. Egy-két éven belül igyekszem egy olyan fogorvosi kutatócsoportot létrehozni, amelyben akadémiai doktori szintű, vezető kutatók tudják kiszolgálni a szakról, a klinikáról érkező kutatási igényeket: azaz ha egy klinikusnak a betegellátás területén van felvetése arról, mit lenne érdemes megvizsgálni, amivel az ellátást is fejleszteni, javítani tudjuk, akkor abba bele tudjunk fogni. Szerencsére vannak olyan munkatársaim, akik komolyan veszik az akadémiai előmenetelt, és az országos kutatástámogatási alapokhoz nyújtanak be kutatási terveket, még ha ez nehéz is, mivel sok jó pályázat érkezik, ahhoz képest is, hogy milyen kevesen vagyunk. Most is elutasították pénzhiány miatt az egyik pályázatunkat, ennek ellenére a kari vezetés, és a szakon belül én is, igyekszünk támogatni mindazokat, akik folytatni szeretnék kutatási tevékenységüket. Kollégáim közt vannak olyanok, akik az általános orvoskaron dolgozó, nemzetközi szintű kutatócsoportokhoz is csatlakozni tudnak, felajánlva humánszövet vételi lehetőségeinket is. Szenior munkatársaim elhivatott klinikusok, így nem csak alapkutatási tevékenység zajlik a klinikánkon. A gyökérkezelésben jártas specialistánk például a köznyelvben fehértömésként ismert anyagot, valamint a gyökérkezelésen átesett fogakba ragasztott csapoknak a túlélését kutatja. A sebészet területén is vannak komoly innovációk, és aktív publikációs tevékenységet folytató kolléga is. A maxillofaciális sebészeten a tumoros, gyulladásos és cukorbetegséggel küzdő pácienseink ellátásából egy komoly nyálvizsgálat indult el annak nyomán, hogy a nyál a vérvételhez hasonlóan lehetőséget kínál ahhoz, hogy számos paramétert meghatározzunk belőle, amik a későbbiekben kórjelzőek és diagnosztikai értékűek lehetnek, ezáltal a betegség korábbi felismerését, könnyebb kezelhetőségét eredményezhetik. Jómagam a Semmelweis Egyetem Orálbiológiai Tanszékén kezdtem pályafutásomat, és az ottani mentorommal, Varga professzor úrral azóta is együttműködöm. Mostanra értek meg a körülmények arra, hogy folytassuk az általa aktívan és sikeresen művelt fogpulpa eredetű sejtek kutatását, ami lassan beindulhat Pécsett is. Ezek nagyon előremutató vizsgálatok lehetnek.

-Mi az akadálya annak, hogy karrá váljanak?

-A kar alakításnak komoly feltételei vannak. A hallgatói létszámunk, az oktatásunk mennyisége és minősége adottak ehhez, van doktori képzésünk, és a gazdasági mutatóink is alkalmasak. Mindemellett a szak hosszú távú megtartó ereje is esszenciális ehhez, és ez ma még hiányzik. Ha megfelelő számú minősített oktatónk lesz, akik specialitásuknak megfelelően tanszékeket tudnak irányítani, csapatot képesek építeni, és az oktatási-kutatási-betegellátási feladatokat teljes emberként tudják művelni, majd akkor jön el az ideje a karrá alakításnak.

-A következő hét éves tervében ez a cél is szerepel?

-Azt várom és remélem, hogy az egyetemi stratégia és a vezetés víziója a fogorvosi kar megalakításának irányába mutat majd, aminek jelei egyébként már most is látszanak. A Gyógyszerésztudományi Kar megalapítása sem csupán egyéni törekvések manifesztációjaként jelent meg, hanem egyetemi presztízskérdésként is. Úgy képzelem tehát, hogy nem nekem kell bizonygatnom a következő években azt, hogy kart kell alakítani a fogorvos képzésből a Pécsi Tudományegyetemen, hanem csak szolgálnom kell azt, hogy ez megvalósulhasson. A saját szerepemre tehát szolgálatként tekintek, célom az, hogy a fogorvos kollégákra ösztönzőleg tudjak hatni, egy olyan életpálya modellel, és egy olyan jövőképpel, ami az akadémiai karrier felé mutat. Az mindenesetre tény, hogy nagy erőfeszítést kíván az embertől, ha az oktatás-kutatás-gyógyítás hármasa mellett a magánéletében, a családjában is helyt akar állni, és aktívan jelen tud lenni.

-Megszerette Pécset a családja is, a felesége és az öt gyermeke?

-Amikor az Egyesült Államokban töltöttünk két évet, akkor szerencsére olyan helyen dolgozhattam, ahol sok magyar volt. A harmadik héten egy magyar származású laborvezető tartott nekünk előadást, akihez a helyi, amerikai származású, tapasztalt és figyelmes főnököm odavitt, mondván, hogy nemrég érkeztem, én is magyar vagyok, és az életkezdés nehézségeinek leküzdésében segítsen nekem. Ennek a laborvezetőnek az egyik fiatal kollégájával ebédeltem másnap, majd egy héttel később az ő autójával szereztem meg a helyi, marylandi jogosítványt. Sokat beszélgettünk, többek közt arról is, hogyan érezzük magunkat. Ő akkor azt mondta nekem, hogy mi, férfiak úgy érezzük magunkat, ahogyan a feleségünk érzi magát. Ez valóban így van, és nem könnyű dolog. Pécsett a gyerekeink számára óvodát, iskolát kellett találni. Örülök, hogy ezt a procedúrát ők sokkal jobban viselték, mint mi, felnőttek. A legidősebb gyermekemen azt látom, hogy ő már egy nagyvárosi ember, míg én nem vagyok feltétlenül az. Ugyanakkor az egyetemek a nagyvárosokban vannak, és ezt tudomásul kell venni. A 6, 8, 10, 14 és 16 éves gyermekeink nevelése sok feladatot ad, ami 24 órás elfoglaltságot jelent a feleségemnek. Igyekszem őt ebben támogatni, de nem rám hárul ennek a legnagyobb terhe. Minden gyermekünk – a négy fiú és a legkisebb lány is - pécsinek tekinti magát, hisz a legidősebb is csak 16 éves, amiből hét évet már itt töltött. Itt vannak a barátaik, a nagyfiam itt lett először szerelmes, tehát pécsi.

-A sok „tüke helybéli” hogyan fogadta be Önöket?

-Eleinte kicsit nehezen, de úgy érzem, hogy ma már értik a munkatársaim, hogy milyen elképzeléseket szövögetek, elfogadták a munkamódszeremet is, és jól együtt tudunk működni – a szűkebb környezetem tehát elfogadott. Nemcsak hatalmi, de bizalmi tőkém is van már a vezetői posztban. Az egyetemi vezetés részéről is azt tapasztalom, hogy megfontolják a véleményemet és számolnak vele. Veszprém megyében, Zircen nőttem fel, aztán kerültem csak Budapestre. Több osztálytársammal végeztünk egy évfolyamon, aztán ők vagy Budapesten maradtak, vagy visszamentek vidékre. Velük viszonylag kevés a kapcsolatom, a gyerekkori barátaim nagyon hiányoznak. Azért sem szeretnék innen elmenni, hogy legalább a gyerekeim megtarthassák a baráti kapcsolataikat.

-A feleségének mi a foglalkozása?

-A feleségem kerámikus. Rajz-vizuális kommunikáció szakon végzett, majd az öt gyermekünk mellett a Pécsi Művészeti Karra járt kerámiatervező mesterszakra. Egyedi kerámiaszobrokat készít, amihez mostanában igyekszünk megteremteni azt a hátteret, ami a korábbi lakhelyünkön rendelkezésre állt, hisz a legkisebb gyermekünk iskolába kerülésével egyre több ideje lesz majd ezzel foglalkozni. Az önkifejezés egy művésznek létkérdés, hisz anélkül nem érezheti jól magát.

-A nagy családja elemeiben fellelhető itt, az irodájában is. A munkaasztala fölött van például egy színes kis rajz, bár azon csak hárman szerepelnek.

-A legkisebb gyermekem, a királykisasszony általában csak apát és anyát rajzolja / mosolyog – a szerk. /, de azért akad olyan alkotása is, amin a teljes család szerepel. Minden gyermekem rajzolt, szerettek gyurmázni, kézműveskedni, így mindegyiktől van számtalan emlékem. Az egyik fiam például ösztönszerűen jól korongozik, zsigerből készíti a vázát a lábbal hajtós korongon, ami nem könnyű feladat.

-Látok az asztala fölött egy nagy papírlapot is hurkapálcikákra állítva, és rajta jól kivehető, piros színnel egy számot. Mit jelöl az 527-es, és miért van ezen a kiemelt helyen?

-Ez ma már egy meghaladott szám, ez a 2015-2016-os tanévre beiratkozott fogorvostan hallgatók létszáma, amivel az európai fogorvosképző helyek felső harmadába kerültünk. Ezzel a „transzparenssel” egy kari vezetői értekezleten demonstráltam, akkor, amikor a migránsáradat Magyarországra zúdult. Tele volt a sajtó azzal, ahogyan ők mutogatták a Germany feliratú tábláikat, illetve az Angela Merkelt éltető transzparenseiket. Azt gondoltam, hogy ha ez nekik bejön, akkor hátha én is fel tudom kelteni az érdeklődését az illetékeseknek ezzel a táblával. Így is lett, sikeres volt az akcióm, és meg is szerettem ezt a transzparenst, mialatt készítettem, így aztán úgy döntöttem, nem dobom ki.

-Zircen annyira remek fogorvossal találkozott, hogy ihletet kapott tőle ehhez a pályához, avagy az édesapja húzgálta sikerrel a tejfogait?

-A tejfogaimat magam húzgáltam, és nem is a helyi fogorvos miatt kerültem erre a pályára. / mosolyog – a szerk. / Nagyon szerettem a kémiát, a középiskolában megyei versenyeken vettem részt, és OKTV-ken is indultam, szép eredménnyel. A kémia tanárom vegyésznek, vagy kémikusnak szánt, ehelyett – az ő megfogalmazásában - „hentes és kőfaragó szakirányba” indultam. A fogorvosi pálya választásában jórészt a szülői indíttatásnak volt szerepe, főleg édesanyám ösztönzött erre, jóllehet a családom tagjainak zöme agrármérnök. Az édesapám, a bátyám, a nagybátyám és az unokatestvérem is az agráriummal foglalkoznak, sőt, a feleségem nagybátyja is mezőgazdász. Nagy élmény, amikor májusban elmegyünk hozzá egy határszemlére, és egy borongós, eső utáni napon láthatjuk az éles színeket és kontrasztokat a zsendülő mezőn. A szüleim – látva a kémia iránti érdeklődésemet, és közelről tapasztalva a fogorvosi hivatást, mivel gyermekkoromban a körzeti fogorvosi rendelő közelében laktunk – jó választásnak gondolták a fogorvosi pályát.

Már csak azért is, hisz fogból 32 jutott többségünknek, míg más nemes szervünkből jó esetben kettő, vagy csak egy. Az is fontos szempont számomra, hogy a fogorvosok betegei ritkán halnak meg. A fogorvos is tud hibázni, de jól behatárolható az a tünetegyüttes, meg az a diagnosztikai kör, aminél fokozott odafigyelésre van szükség. Mi definitív ellátást nyújtunk, egy fogfájós beteget úgy küldünk haza, hogy a kezelés után megkönnyebbült, megnyugodott. Olyan ez, akár a mosogatás: az edényekkel teli mosogatóból egy üres, tiszta mosogató lesz, ami azonnali sikerélményt jelent. Mindemellett ez egy összetett munka, hisz meg kell nyugtatni a pácienst, el kell neki mondani, mi vár rá, majd a kezelés után – főként egy privát praxisban – rá kell venni arra, hogy ezért fizessen is.

-Ráadásul a fogfájás különös fájdalom, és a fogorvos felkeresése is különös félelemmel jár.

-Én is félek a fogorvostól / cinkosan mosolyog – a szerk. /, ami enyhít ezen, az csak az, hogy tudom, kinek a székébe ülök, és tisztában vagyok azzal is, mi vár rám. Ha az emberek rendszeresen, következmények nélkül járnának fogorvoshoz, akkor egy csomó fájdalmas kezelés megelőzhető lenne. A fogorvosi ellátásban a megelőzésnek talán még nagyobb szerep jut, mint más egészségügyi területen. Nemrég hallottam egy dán tisztifőorvostól egy előadást arról, hogy miként építették fel az 1970-es évektől kezdődően a dániai prevenciós fogászati programot, és mi vezetett oda, hogy a mai dán lakosságban a 65 év feletti emberek között 8-10 százalékra tehető azoknak az aránya, akiknek sem lyukas, sem tömött, sem hiányzó foga nincs. Nálunk ezeknek a fogaknak a száma a 12 évesek körében átlagosan 2-3, a 35 és 50 év közötti felnőtt lakosságban pedig a lyukas, tömött vagy hiányzó fogak száma már meghaladja a 14-et. Ha valaki csak akkor megy el fogorvoshoz, amikor a foga már menthetetlen, mert anyagi, vagy egyéb körülményei megakadályozzák a fájdalmatlan beavatkozást, akkor ez már valóban egy nehéz, fájdalmas procedúrát eredményez. Fontos és érdekes lehet tudni azt is, hogy az 5-ös agyideg a felelős ennek a területnek a beidegzéséért – a nervus trigeminus – és a trigeminus eredetű fájdalmak emocionálisan nagyon rosszul megélt fájdalmak. Egy lábfájással könnyebb együtt élni, mintha az arcunkon, vagy a fejünkön fáj valamink.

-Milyen tevékenység az, ami a kis szabadidejében kikapcsolja?

-Sokan kérdezték már tőlem azt, hogy hogyan lehet öt gyermeket nevelni? Erre az a válasz, hogy mindig azt kell csinálni, amit ők. Amíg kicsik voltak, ha aludtak, mi is aludtunk, ha ettek, mi is ettünk. Ma már nagyobbak, de a szabadidő eltöltése továbbra is így működik. Így aztán a legnagyobb fiammal kosárlabdázom, a második fiammal biciklizünk vagy kirándulunk, a harmadik gyermekünk horgászni és vízitúrázni szeret, a kicsikkel pedig gyakran megyünk játszótérre.

Mindegyiküknek az a legnagyobb öröm, ha együtt lehetünk.

 

Hírarchívum