Hírek

Sajtószoba - 2015. december 29, kedd

Amikor a tanítványból lesz mester

pecsma.hu - 2015-12-26


Pécs újra büszke lehet fiataljaira, a Pécsi Tudományegyetemen akad ugyanis egy harmadéves hallgató, aki fiatal kora ellenére gyerekkori barátjával közösen megírt egy közel 500 oldalas elsősegélynyújtással kapcsolatos könyvet.

Igazi szakmai elhivatottságról és példátlan tudományos lelkesedésről tanúskodik az, hogy egy Pécsett tanuló harmadéves orvoshallgató még a diplomaszerzése előtt, egyetemi tanulmányaival párhuzamosan, a kemény vizsgaidőszakok közepette képes volt megírni és kiadatni egy félezer oldalas elsősegélynyújtás–szakkönyvet. Hunka Balázs és gyermekkori barátja, Kisiván Csaba ugyan már 2013 ősze óta „ezerrel dolgoztak” Az elsősegélynyújtás kézikönyve című könyvön, Balázs azonban lapunknak elmondta, hogy a mű tervének gondolata körülbelül 7 éve fogant meg bennük.

De honnan ez a szokatlan vonzódás az elsősegélynyújtás iránt? Balázs kifejtette, hogy Kisiván Csabával egy általános iskolai elsősegély-szakkörén kezdődött meg barátságuk, és az elsősegélyt is közösen kedvelték meg örökre. A mentőorvosnak készülő Balázs azóta a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt önkéntese és jelenleg annak Dél-Dunántúli Régiójának vezetője lett az orvosi egyetem mellett, míg Csabi jelenleg az Esztergomi Hittudományi Főiskolán tanul teológiát, ugyanis római katolikus papnak készül.

Az elsősegélynyújtás kézikönyvének megközelítése eltér a megannyi jelenleg forgalomban lévő hasonló könyvétől. Balázsék könyve ugyanis egyedülálló módon 3 -féle érdeklődő-csoportnak szól. Közérthető, egyszerű nyelvezettel szólítja meg az abszolút kezdőket, akik így mindent megtanulhatnak így az elsősegélynyújtásról, de hasznos lehet például mentőtiszt- és egyéb orvosis vagy egészségügyis hallgatóknak is. A könyv ugyanakkor hasznos útmutatást ad a gyakorló ápolónőknek is, akik bármikor felcsaphatják egy épp fontos témánál, sok segítséget merítve abból akár súlyosabb esetek kezeléséhez is. Ezen felül az elsősegélynyújtás oktatásával foglalkozóknak is szól is egy kicsit, ugyanis tesztek, tematikák, tételek is helyet kaptak benne. Tehát szakkörök, tanórák megtartásához is segítséget tud nyújtani.

A kézikönyv tehát a megszokottnál részletesebben igyekszik leírni az egyes sérülések, kórképek elsősegélynyújtási szinten történő ellátását úgy, hogy abból mindenki a saját képzettségének és gyakorlatának megfelelően tudja elsajátítani a fontos teendőket. Mondhatjuk tehát, hogy ez a könyv majdhogynem mindenkinek íródott. Balázs épp ezért nagyon reméli, hogy a nívós Medicina kiadónál megjelent könyv a lehető legszélesebb olvasókörre talál majd a jövőben.

A könyv szakmai lektora Dr. Bogár Lajos volt, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet vezetője volt.

http://www.pecsma.hu/pecs-aktual/amikor-a-tanitvanybol-lesz-mester/

Hírarchívum