Hírek

Egyéb hírek - 2015. szeptember 10, csütörtök

"Mai szemmel nézve a lehető legtöbbet kihoztuk ebből a lehetőségből"

-beszélgetés Dr. Tóth Kálmán professzorral, a Pécsi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettesével

A 400 ágyas Klinika felújítása már sok-sok éve terv volt, az egyetem korábbi vezetői is számos fórumon hangoztatták a rekonstrukció szükséglete mellett a kapacitásbővítés fontosságát is.

 

Schweier Rita írása

 

- Mikor vetődött fel első ízben témaként és célként a Klinika felújítása?

- Emlékeimet idézve már 1992-ben, amikor visszajöttem az Egyesült Államokbeli tanulmányutamról, sőt, a 90-es évek közepén bizottság is alakult a 400 ágyas Klinikai Tömb felújítására. Mivel hazai forrás nem volt rá, a gondolat aztán jó tíz évre el is halt. 2006 január közepén kaptunk hírt először arról, hogy olyan európai uniós források nyílnak, melyek az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését célozzák. Akkoriban én dékánhelyettes voltam az Általános Orvostudományi Karon, s az akkori dékán megkért arra, hogy klinikusként foglalkozzam ezzel a kérdéssel. Létrehoztunk egy bizottságot, valamint elkezdtünk a várossal és a megyével együttműködve közösen gondolkodni azon, hogy miként teremthetünk a városban egy megújult egészségügyi struktúrát a pályázat segítségével. Először 68 milliárd forintnyi összegben terveztünk, akkor úgy tűnt, ez sem lehetetlen, mivel a hírek arról szóltak, hogy Magyarországon 2-3 ilyen jellegű, kiemelt beruházás valósulhat meg. A hónapok előrehaladtával aztán ez az összeg egyre apadt, és mire a pályázat megjelent, már 2007 decemberét írtuk. Akkorra a 68 milliárdból 12 milliárd lett, és azzal is szembe kellett néznünk, hogy az eredeti tervünk kudarcba fullad, nevezetesen az, hogy a város, a megye és az egyetem együtt, egy konzorciumban pályázik, a pályázati kiírás ugyanis a konzorciális formát nem engedélyezte, a pályázatot csak az egyetem nyújthatta be. Tervezés szintjén akkorra már több tucat verzión voltunk túl, ám 2008 januárjától már a kiírás mentén folytattuk a munkát. Az első körös anyag 2008 júniusára készült el, amit aztán több fordulóban bíráltak, bizonyos részeit át is kellett dolgoznunk, végül 2010 kora tavaszán fogadták el véglegesen.

- Az elfogadott formátum mit tartalmazott? Mennyiben különbözött az eredeti verziótól?

- Az alapkoncepciót szerencsére át tudtuk vinni, ami abból állt, hogy legyen egy nagy forgalmú, nagy kapacitású egykapus sürgősségi rendszer, amire észak-amerikai, nyugat-európai stílusban épüljön rá egy magkórház. Ez a magkórház pedig foglalja magában azokat a szakmákat, amik a leggyakoribb kórképeket magas színvonalon el tudják látni, színvonalas kórháztechnológiai háttérrel. Megvalósult a pályázat egyik fontos hívószava is, a központi műtőblokk, ami azért volt lényeges, hisz Pécsett ilyen korábban nem létezett, a műtők az egyes szakterületekhez rendelődtek. Egy 9 műtős, nagy blokkot kell elképzelni három szinten, úgy, mintha egy nagy kockában lenne még egy kocka az épületen belül. Itt koncentrálódhatnak az intenzív terápiának a különböző szakterületei, a diagnosztika, beleértve a laboratóriumi és a képalkotó diagnosztika különféle területeit, itt megvalósítható az egynapos ellátás, a kiterjedt járóbeteg ellátás, tehát mindaz, ami alapelvként szerepelt az elképzeléseinkben. Az apróbb módosítások inkább építészetileg és orvos-szakmai szempontból kerültek bele, a bírálók kérése nyomán.

- Ez a koncentráció a gazdaságos működtetés miatt volt lényeges, avagy a funkcionális, orvos-szakmai szempontok miatt?

- Mindkettő miatt. Lényeges volt a különféle szakterületek egymásra találása. Megvalósult egy olyan ellátási modell, amiben egy helyen kezelhető – ha csak a kardiovaszkuláris szakterületet említem – mindenféle érbetegség, legyen az agyi, szívkoszorúér, vagy perifériás. A koronária őrző és a stroke őrző együtt képez egy egységet, tehát a koszorúér betegek és az agyi érbetegek közös egységben kapnak ellátást, aminek rendkívül sok szakmai előnye van, ezek már a legújabb nemzetközi elveknek megfelelő ellátási modellek. Ide települ még az érsebészet és a belgyógyászati angiológia is, tehát egy teljes kardio-, és cerebro-vaszkuláris profil képződik. Elviekben – de ezt majd a gyakorlat igazolja vissza – ez a működtetési rendszer gazdaságos, avagy legalábbis gazdaságosabb annál, mint amilyen volt a korábbi. Igazán pontos választ erre akkor tudunk adni, ha majd az egész házat sikerül beüzemelnünk.

- Egy európai modell megvalósulását láthatjuk itt, avagy egy európai minta magyar formuláját?

- Orvos-szakmai modellként ez a legkorszerűbb egészségüggyel rendelkező országok mintáinak leképezése. Abban ugyanakkor nem reménykedem, hogy a magyar sajátosságok a későbbiekben nem jelennek meg, és pontosan ugyanúgy tudjuk majd működtetni, mint azok, akik nálunk sokkal nagyobb hagyományokkal rendelkeznek e tekintetben. Ugyanakkor bízom benne, hogy azért egyre inkább közelíteni tudunk majd a fejlettebb ellátási szisztémákhoz.

- Építészeti szempontból gyökeres változtatást nem hajtottak végre. Ennek mi az oka?

- Az épület szerkezete, a T alak adott volt, ezen nem is akartunk módosítani. A részletes műszaki felmérés eredménye az lett, hogy statikailag masszív, ép, jó állapotú az épület, és lehet rá modern kórházat alapozni. Ennek megfelelően a tartószerkezet alapjaiban változatlan maradt, ugyanakkor minden mást megújíttattunk, a falakat, a nyílászárókat, az épületgépészeti elemeket. A tartófalakig visszabontották az épületet, és csúnya szóval élve kibelezték. Külső formájában tehát valóban a régi klinika néz vissza ránk, a belső struktúrája viszont teljesen más, tekintve a már említett, külön kis épületként kezelt központi műtőblokkos szerkezetet, az intenzív osztályok struktúráját, a diagnosztikai egységek struktúráját, vagy akár a fekvőbeteg, ún. hotelszárny struktúráját, ami kisebb számban egy ágyas, nagyobb számban két ágyas, fürdőszobás kórtermeket jelent, a legmagasabb komfortfokozattal.

- Járt-e ez az átalakítás ágyszám redukcióval, és ez miként hat a betegellátásra?

- Minimális, durván számolva tíz százalékos ágyszám csökkentést hajtottunk végre. Ugye, nevében is ez volt a 400 ágyas Klinika, bár a valóságban az utolsó évtizedben már több mint 400 ággyal működött, mert jó magyar módra ott, ahol lehetett, beépítések történtek az átadást követő évtizedekben. Mostantól már csak 367 ággyal működik. Ezt a számot azért könnyű megjegyezni, mert a pécsi egyetemet 1367-ben alapították, és ez az 1-es számú klinikai tömb, így lesz ebből 1367. Bármilyen hihetetlen, teljességgel véletlen, hogy ez a két szám egyezik, mi is utólag jöttünk rá erre az azonosságra. Az általunk megcélzott orvos-szakmai működést ez a redukció nem befolyásolja, hisz az átalakítás kezdeti elgondolása, a 2006 óta eltelt majdnem tíz év alatt Magyarországon olyan új egészségügyi törvények, intézkedések léptek életbe, melyek mind aktív ágyszám leépítésekkel jártak. A különböző szakterületeken tehát ezek a redukciók nagy részben bekövetkeztek már a korábbiakban. Ugyanakkor ez az új kórházi infrastruktúra többet tud adni, mint amit nyújtani tudtunk a régivel, és a több ággyal. Belgyógyászati területen működik itt egy tíz ágyas, egynapos ellátási egység, ami fölér egy komoly fekvőbeteg osztállyal. Egy csomó olyan új ellátási forma valósul meg, ami a korábbiakban nem létezhetett, ilyen az egykapus sürgősségi is, ahol sok olyan beteget elláthatunk, akiket korábban felvettünk a klinikákra. Most ott a 24 órás obszerváció, ápolás és nagyon koncentrált, magas színvonalú kezelés hatására ezeknek a betegeknek jó része otthonába bocsátható, nem igényel a későbbiekben fekvőbeteg ágyat. Azt se feledjük el, hogy a Pécsi Tudományegyetem klinikuma nem csak ebből a 367 ágyból áll, hanem durván még másik ezerből, problémát is jelent, hogy túl sok telephelyre szóródik szét az ellátás. Meg kell említenem azt az újdonságot is, ami a különböző rehabilitációs kapacitások megjelenését illeti a kardiovaszkuláris, a mozgásszervi, valamint a neurológiai medicinákban. Ezek a kapacitások hamarosan teljességgel rendelkezésre állnak majd a Rákóczi úti, valamint az Akác utcai telephelyeken. A kardiológiára vonatkozóan 2010-ben részben a Baranya Megyei Kórház integrációjával kerültek hozzánk ilyen kapacitások, a korai mozgásszervi rehabilitációs kapacitás megvalósításának terve pedig már része volt ennek a projektünknek. Egy másik uniós pályázatból sikerül majd létrehoznunk a neurorehabilitációs kapacitást, így az épület másik részében ambuláns kardiológiai és pulmonológiai rehabilitáció fog működni. A Klinikai Központ területén egy időben a 400 ágyas Klinika felújításával tehát számos egyéb, több milliárdos fejlesztés is megvalósul.

- A műszerpark is lesz olyan fejlett itt, mint az európai országok hasonló kórházaiban?

- Igen, a 400 ágyas Klinikán nagyon jelentős modernizáció várható e tekintetben is, amire példa az elmúlt évtizedekben nem volt. A központi műtőblokk, a 9 műtővel és a plusz két sürgősségi műtővel lényegében teljesen újonnan felszerelt lesz, de ilyenek az intenzív és a szubintenzív osztályok, továbbá a diagnosztikai részek jelentős része. Emellett új bútorok, betegmozgató szerkezetek kerülnek ide, nagy százalékban tehát minden megújul. Sajnos, ennek a projektnek a forrása arra már nem volt elég, hogy a Klinikai Központ teljes, immár nagyon elöregedett műszerparkját lecseréljük. De szerencsére vannak egyéb folyamatban lévő olyan pályázataink, amelyek ebben is segíthetnek. A magyar egészségügy óriási problémája, hogy a finanszírozás nem terjed ki a műszerek, eszközök amortizációjára.

- A várt műszerek jelenleg mekkora arányban vannak jelen a gyógyításban itt, a Klinikán?

- A kétharmad részük már megérkezett, a többiek beszerzése különböző stádiumban van, őszre remélhetőleg minden itt lesz. A felújítás két ütemben haladt, az A és a C szárny készült el az első ütemben, míg mi a B szárnyban dolgoztunk, mert kiüríteni képtelenség lett volna mindhárom szárnyat egyszerre. Mostanra végéhez értünk a felújításoknak, megtörtént a műszaki átadás is, a használatba vételi engedélyek beszerzése és a beköltözések zajlanak a következő hetekben, hónapokban. Azt szeretnénk, ha – szakzsargonnal élve - őszre a ház „projektszerűen” működne.

- Örömmel beszélünk minderről, holott azért ez a folyamat korántsem volt zökkenőmentes, sem az orvosoknak, sem a betegeknek, sem pedig a hallgatóknak.

- Valóban nem, ez egy nagyon kemény menet volt. Tiszteletet érdemelnek a türelmükért a betegek, a hozzátartozók, és a hallgatók is, akik sokkal nehezebben tudták a gyakorlatukat teljesíteni, és nem utolsósorban azok a munkatársaink, akik a betegellátásban részt vettek. A körülmények szinte embertelenek voltak, hadiállapotként tudnám jellemezni, úgy dolgoztunk a B szárnyban, hogy közben a másik két szárnyat verték szét. A por, a hangzavar, a vibráció és az egyéb zavaró körülmények ellenére mindenki helytállt, olyan fennakadás, ami veszélyeztette volna a betegellátást, szerencsére nem fordult elő, ám ehhez jelenlétre és állandó, fokozott figyelemre volt szükség a nap 24 órájában. Sok szakterület megszenvedte azért ezt a periódust, azok voltak szerencsések, akik a Megyei Kórház felújított részeibe tudtak költözni az átalakítás ideje alatt. Az ugyanakkor hatalmas motivációs erő volt, hogy elkészül az, amire oly rég vártunk, számomra talán különösképpen, hiszen a kezdetektől aktívan vettem részt a megújulás folyamatában. Igyekeztem a saját lelkesedésemet átragasztani a kollégáimra, sőt nem egyszer a betegekre, hozzátartozókra is. Az első beköltözők arcán láttam az elégedettséget és a jóvátételt a szenvedéseikért, és remélhetőleg hasonlót látok majd azokéin is, akik szeptember-októberben érkeznek ide.

- Összegzésként hány szakterülettel találkozhatunk majd itt, ha mindenki beköltözik?

- A klasszikus belgyógyászat összes szakterülete ezen a telephelyen dolgozik majd, a 2-es számú Belgyógyászati Klinikát is ide sorolom, bár fájdalmunk, hogy fizikai összeköttetést az út két oldala között a projekt terhére sem sikerült teremtenünk, egyszerűen nem maradt rá forrás. A belgyógyászatnak azok a területei, amik korábban nem voltak reprezentálva az egyetemen, illetve önálló területként működtek, mint a pulmonológia és az infektológia, maradnak továbbra is a Rákóczi úton. Ebbe az épületbe kerül a sebészet teljes vertikuma, beleértve az érsebészetet is, ami külön tanszék és klinika. Ide jön a mozgásszervi sebészet, annak akut formája, a traumatológia és kvázi krónikus formája, az ortopédia, és már jelenleg is ebben a házban van a Radiológiai Klinika és a Nukleáris Medicina Intézet, képviselve a képalkotó diagnosztikát. Az épület legtetején, a 7. emeleten található a Laboratóriumi Medicina Intézet, ami pedig a központi laboratóriumi diagnosztikát képviseli. Az intenzívről se feledkezzünk meg, aminek van egy központi része, az AITI, illetve a különféle szakterületeknek vannak szakmaspecifikus intenzív részlegei, melyek mind a magas kórháztechnológiai színvonalat képviselő C szárnyban, modulárisan egymás fölött helyezkednek el, kicsit úgy, mint a műtőblokk. A Neurológiai Klinikának az agyi érbetegségekkel foglalkozó stroke osztálya, és annak intenzív részlege is itt kap helyet, ahogyan a sürgősségi betegellátó osztály is, utóbbi lepényszerűen, északkeleti irányba elnyúlóan egy nagy, korszerű egysége az épületnek.

- Teljes a kép? Ön elégedett azzal, amit sikerült itt megvalósítaniuk?

- Ha újrakezdhetnénk a tervezést, nem sokban gondolkodnánk máshogyan. Természetesen jó lett volna még több szakterületet ide hozni, ám a források erre nem adtak lehetőséget, eredeti elképzeléseinket átszabta az a bizonyos csökkentett költségvetés, a 12 milliárd forintnyi összeg. Ezt időközben sikerült közel 15 milliárd forintra növelnünk, ebből valósulhatott meg a teljes beruházás. Az optimális az lenne, ha egy helyen működhetne a Pécsi Tudományegyetem teljes klinikuma. Ehhez a mostaninál legalább háromszor nagyobb beruházásra lett volna szükség, de lehet, hogy még annál is nagyobbra. Azt gondolom, hogy mai szemmel nézve a lehető legtöbbet kihoztuk ebből a lehetőségből.

- Mivel ezzel a fejlesztéssel még nem zárult le a teljes rekonstrukciós folyamat, a betegek miként igazodnak majd el a jövőben ebben a kissé bonyolultnak tűnő, ún.”több lábas” rendszerben?

- Pécsnek ez az egyik rákfenéje. A nagyobb lábak mellett – ami a 400 ágyas környékét és az Édesanyák utcai tömböket, a Rákóczi út-Rét utca területét, vagy az Akác utcát érinti - a rendszernek vannak még kis csápjai is, hisz működünk a Nyár utcában, valamint a Munkácsy Mihály utcában is, a többi, a városi szerkezetben lévő rendelőről nem is beszélve. Biztosan nincs még egy olyan vidéki város, ahol ennyire elaprózódott lenne az egészségügyi ellátás. Mindez azért alakult így, mert közel száz évvel ezelőtt, amikor ide települt Pozsonyból a Tudományegyetem, Pécs infrastruktúrája nem volt erre felkészülve. Nemcsak a különféle intézetek, de a klinikák is a legkülönbözőbb szükséghelyeken lettek úgymond elszállásolva, amiknek közük nem volt az egészségügyi létesítményekhez. Ahol például az Urológiai és a Fül-Orr-Gégészeti Klinika ma is működik, az egy pénzügyi palota volt, és a mai napig nem működik benne lift. Bár egy impozáns épületről van szó, de ettől még nem biztos, hogy egészségügyi intézménynek is alkalmas. Ez a szükséghelyzet nagyon megnehezíti a kommunikációt és a betegirányítást, ezért óriási jelentőségű ennek a beruházásnak a részeként a központi sürgősségi létrehozása, mert legalább egy dolgot fognak tudni ősztől a betegeink - és ezt minden lehető csatornán hangoztatjuk is - hogy amennyiben akut problémájuk van, akkor erre a helyre jöjjenek. Itt az év 365 napján, 24 órán át megkapják a legmagasabb szintű ellátást, hisz minden szükséges szakterület vagy ebben a házban mögötte áll, vagy készenléti ügyeletben mögé szerveződik, így a szakemberek pillanatokon belül ide gyűjthetőek. A korábbiakban jó volt, ha a beteg előre tudta, mi baja van, hisz aszerint kellett a meghatározott helyekre elmennie, szerte a városban. A differenciál diagnózisa vagy jól sikerült, vagy nem, így aztán elsőre nem mindig került oda, ahol a számára legmegfelelőbb ellátást kaphatta.

- Ennek a központi sürgősségi rendszernek a működtetése azért merőben más gondolkodásmódot igényelhet a kollégáitól is.

- Valóban merőben más ez, mint a korábbi rendszer volt, amelyben mindenki maga szervezte meg a saját szakterületén a sürgősségi ellátást. De merőben más gondolkodásmódot kíván a központi műtőblokk rendszerének működtetése is. Mindez igényli az egymás iránti toleranciát, sokkal magasabb szinten, mint eddig. Ugyanez érvényes a szervezettségre is. A kollégák döntő többsége már a kezdetekkor átlátta, hogy ebben érdekelt, hisz ennek egy jobb működés, és egy magasabb szintű betegellátás lesz az eredménye. Bízom benne, hogy azok is, akik ma még kétkedők – szerencsére ők vannak kevesebben – belátják majd ennek a változtatásnak a szükségességét. Jó részük járt Európa, vagy Észak-Amerika számos országának kórházaiban, legfeljebb nem hitte el, hogy az ott tapasztalt szisztéma nálunk is létrehozható és működtethető. Azt, hogy létrehozható, már bebizonyítottuk, nagyon remélem, hogy a következő években azt is sikerül igazolnunk, hogy európai módon működtethető is.

- A betegek, úgy hallani, egyelőre ugyancsak ambivalensen viszonyulnak ehhez az új rendszerhez.

- Ez azért van, mert vannak olyan időszakok, amikor óriási a betegforgalom, ami napi akár 200 beteget is jelenthet a sürgősségin, például egy téli influenzás időszakban, és ilyenkor jelentősen megnő a várakozási idő. De akik várakozásra kényszerülnek, ők a nem súlyos betegek, hisz már a belépéskor osztályozásra kerülnek sürgősségi fokozat szerint. Magyarországon azért más a sürgősségi ellátás, mint ahogyan azt az amerikai filmekben látjuk, hisz egy csomó olyan beteg is érkezik ide, akiknek inkább szociális, vagy egyéb rászorultsági indoka van. De mivel az ellátásból bizonyos szegmensek hiányoznak, mint például egy detoxikáló, ezért az utcáról összeszedett részegek is a sürgősségi centrumba jönnek, mi pedig kénytelenek vagyunk őket ellátni, miközben zavarják a többi embert. Ezzel a helyzettel azonban mi, önmagunkban, nem tudunk mit kezdeni. Aki azonban valóban sürgősségi beteg, az itt sokkal gyorsabb, és sokkal adekvátabb ellátáshoz jut, mint a korábbiakban. Nem kérdés, hogy ez a jó modell, már csak azért sem, hisz itt a teljes diagnosztikus arzenált, a társszakmáknak a konzultatív lehetőségeit is egy helyen kihasználhatjuk.

- A hallgatók mennyit profitálhatnak a 400 ágyas Klinika megújulásából?

- Ugyan nem európai uniós forrásból, de az Orvoskar támogatása révén sikerült felújítani az egyik szárnyát a háznak, ami komoly oktatási bázissá válhat. Van nagy előadó, vannak kisebb termek szép számban, tehát az oktatási lehetőségek is javulni fognak nemcsak itt, helyben, de ezáltal az egész nagy telephelyen. Az biztos, hogy hallgatóinknak is kevesebbet kell majd lótniuk-futniuk.

Nem tartozik ugyan szorosan a témához, de fontos megemlíteni, hogy dr. Tóth Kálmán professzor nemrégiben egy nagyon rangos elismerést vett át, a Nemzetközi Klinikai Hemoreológiai Társaság legnagyobb elismerését, az életmű díjat/ a szerk. /

-Meglepte a hír, hogy Ön kapja ezt az elismerést?

-Igen, nagy meglepetésként ért. Ugyan három évtizede foglalkozom ezzel a szakterülettel, a vér áramlástanával kapcsolatos kutatásokkal, és az elmúlt két évtizedben aktív részese voltam a nemzetközi tudományos életnek, valamint a konferencia szervezéseknek is, de előttem főként idősebb kollégák kapták meg ezt a díjat, akik a tudományos-kutatói életpályájuk vége felé közeledtek. Amikor közölték a hírt, elgondolkodtam, hogy én azért még szeretnék ezen a szakterületen sokáig dolgozni, még tán nem jött el a búcsú ideje. / nevet – a szerk. / Természetesen órási megtiszteltetésnek érzem, ami nem csak a személyemnek szól, hanem a tudományterület magyarországi művelőinek is. Büszke vagyok arra, hogy ennek a szakterületnek Magyarországon belül Pécsett van a legnagyobb műhelye, itt alakult meg elsőként az országban hemoreológiai laboratórium. Ezeknek a kutatásoknak a megalapítója egyébként a 70-es évek végén, a 80-as évek elején a Biofizikai Intézetnek egy akkori fiatal, nagyon tehetséges munkatársa, a fiatalon elhunyt Mátrai Árpád volt, akinek emléklapja a szobám falán is látható. Ez az emléklap egyébként a Magyar Hemoreológiai Társaság életmű elismerése, amit már mi alapítottunk. Kivételes, nagyon erős iskola alakult itt ki, melynek létrejöttében meg kell említenem még három elismert kutató nevét, szerepét: Juricskay István fizikusét, aki Mátrai Árpáddal együtt az alapokon dolgozott, Kollár Lajosét, aki a klinikai hemoreológia hazai alapjait tette le, és akivel a magyar társaságot 1993-ban alapítottuk, valamint Bogár Lajosét, aki már medikusként Mátrai munkatársa volt, majd több külföldi tanulmányút után meghatározó része lett a magyar, valamint a nemzetközi reológiai kutatásokban is.

Ez a díj engem olyannyira kötelez, hogy szeretném folytatni azt a nagyon aktív PhD képzési programot, amit két évtizede működtetek, és amiben mára már közel harminc fokozatszerzés történt, és ennek nagyon jelentős része a hemoreológia területén. Ugyancsak folytatni szeretném nemzetközi tudományszervezői aktivitásomat: az a tervünk, hogy azt a világkongresszust, ami most Koreában volt, és ahol ezt a díjat is adományozták, 1999 után, 2018-ban ismét Magyarországra hozzuk.

Hírarchívum