Hírek

Egyéb hírek - 2015. március 30, hétfő

"A függőség elleni gyógyszer az, ha értelmes, tartalmas, fejlődőképes életet élek"

-interjú dr. Szemelyácz János addiktológussal, pszichiáterrel, az Integrált Drogterápiás Intézet Közalapítvány és a Baranya Megyei Drogambulancia vezető főorvosával

Szemelyácz János belenőtt az orvosi hivatásba. Édesapja háziorvosként, édesanyja szülésznőként dolgozott, így a kis „Doki” / így becézték a társai / kocsolai orvoslakásuk rendelőjében már későbbi szerepét gyakorolhatta. Akkoriban azonban ez még korántsem volt tudatos nála, hisz alsó tagozatosként minden álma az volt, hogy városi rendőr legyen, aztán erdésznek készült, majd papnak és csillagásznak. Végül csak-csak az orvosi egyetem mellett döntött, bár a jelentkezéskor nem tudta még, pontosan mi érdekli. Amikor kikristályosodott benne, hogy a pszichiáterséghez lenne leginkább kedve, elhatározását nem aratta osztatlan siker. Szülei egyenesen megrémültek, édesapja óvta ettől, nem véletlenül, hisz a 60-as években még egészen mást jelentett ez a hivatás, az elektrosokkot és a ketrecbe zárt, gyógyíthatatlan betegeket. De Szemelyácz doktort az egészségügyben létező korlátok sem tudták elrettenteni. Amiben biztos volt, hogy nem organikus eltéréseket keres majd a lelki bajok hátterében, nem a képalkotó eljárásokhoz és a műszerekhez folyamodik, és még csak nem is a gyógyszeres megoldásokhoz. Ő lesz maga a műszer, aki az emberi létünkben rejlő bolondságokhoz igyekszik közelebb kerülni, és ez a megismerhetetlenség különös izgalmat keltett benne. Amikor a Drogambulanciára került, első dolga az volt, hogy lebontsa azokat a korlátokat, amik gátolták az elképzeléseit. 1995-ben még a Gyermekkórház szakambulanciájaként tevékenykedtek, a keszüi rehabilitációs intézet pedig annak egy krónikus addiktológiai osztályaként. Az elszakadás 1999-ben következett be, amikor egészségügyi és szociális közalapítvánnyá váltak, elkezdtek szociális intézményeket is működtetni, és lassan felépíteni azt az ellátási piramist, ami az alacsony küszöbű szolgáltatástól egészen a rehabilitációig, a reszocializációig terjed. A komplexitásnak és a hálózatiságnak köszönhetően ma már nemcsak a drogfüggőkkel foglalkoznak, de más szenvedélybetegségekkel, sőt, a legkülönfélébb deviáns viselkedési problémákkal is, a függőség megelőzése érdekében. Számos prevenciós programjuk van minden témakörben, melyek komoly segítséget jelentenek minden korosztálynak.

Rendel a pécsi Drogambulancián, az Indit Közalapítvány vezetőjeként intézményeket irányít, pályázatokat ír, szakértőként Budapestre jár, szupervíziókat tart szerte az országban, tanít az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Semmelweis Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen is. Mindezen tevékenységei közül a pszichoterápia a legkedvesebb számára, 50-60 kliense van, a hét öt napjából hármat rájuk szán. Azért is fontos számára ez a munka, mert ebből táplálkozik a többi területen is – itt tudja meg, milyen drogok vannak a városban, mire kell a leginkább odafigyelni. Személyes fejlődése és szellemi frissessége miatt is lényegesnek tartja, hogy napra kész legyen, és ebben nagy segítséget nyújtanak a kollégái is, akikre nagyon büszke. A csapatmunkában és a kreativitásban hisz, és ez nemcsak szakmai kérdésekben mutatkozik meg, hanem akkor is, ha vízre száll, és kedvenc időtöltésének, a vitorlázásnak hódol. A Gardazurra nevű vitorlás az egyik főszereplője az életének, „lusta szörfösként” boldogan mesél balatoni sikereikről, kalandjaikról és arról a közösségi élményről, mely feltöltődésének komoly részét képezi. Ő a csapat közlegénye, pszichiátere és szájharmonikása, és igazán jól érzi magát ezekben a szerepekben. Ahogyan apaként is, a legnagyobb mosoly akkor kerekedik az arcán, ha három lányáról mesél.

-Van-e friss felmérés arról, hány drogfüggő van jelenleg Pécsett és Baranyában?

-Sajnos, most éppen nincs, de idén várható. Létezik egy négy évente végzett uniós vizsgálat, az ún ESPAD, amit Európa számos országában bevezettek, így Magyarországon is, a 16 éves középiskolások körében, ez következik ebben az évben. Tavaly tavasszal Kaposváron készült egy felmérés, ami jelképesnek tekinthető, egyben mérvadónak is, hisz más nagyvárosokban is hasonló a helyzet. Eszerint a drogot kipróbálók száma ebben a korosztályban a duplájára emelkedett. Míg 2011-ben egy Kaposvár nagyságú városban a 16 évesek 15 százaléka próbált ki valamilyen szert, addig tavaly már több mint a 30 százalékuk. Az új drogok megjelenésének és a könnyű rendelhetőségnek is nagy szerepe van ebben, továbbá annak a tévhitnek, hogy ezek törvény által nem büntetettek és biztonságosan alkalmazhatóak. Ugyanakkor ennek éppen az ellenkezője igaz, hisz ezekről az új szerekről nagyon keveset tudunk, sokkal biztonságosabbak a klasszikus, illegális drogok. Ha heroin túladagolás miatt valaki ma az intenzív osztályra kerül, az ott dolgozó szakemberek pontosan tudják, hogy a kezelésekor milyen megoldásokhoz forduljanak.

-Már ott tartunk, hogy követhetetlenné váltak az itt-ott, így-úgy áruba bocsátott szerek?

-Igen, sajnos viharos gyorsasággal érkeznek az újabbnál újabbak. A törvény változása nyomán január elején közel ötven új kábítószer került A listára, ezeket a szereket azonban még tavaly júniusban vizsgáltuk be, a kockázatelemző csoportban magam is benne voltam. Ezeknek a drogoknak a jó része azóta már egyáltalán nem található meg az utcán, helyettük teljesen újak jelentek meg.

-Mit jelent pontosan az A lista?

-Az A listán vannak a klasszikus, illegális kábítószerek, ilyen a heroin, a fű, a kokain, és társaik. 2012 tavaszáig az új szerek nem voltak tiltottak, azonban ezekre is létrejött egy lista, a C. Ide azok a szerek tartoznak, amelyeket a vámon vagy a rendőrségen foglalnak le, a fiatalok körében terjednek, és nincs legális felhasználásuk. Ezeket meg kell vizsgálni azért, hogy tudjuk, mennyire számítanak pszichoaktívaknak. A C listán egy plusz egy évig lehet egy szer, ezalatt el kell dönteni róla, hogy az A listára kerüljön-e, vagy nem annyira veszélyes. A D listára ezek az utóbbiak, tehát a kevésbé veszélyes drogok kerülnek, amiknek a fogyasztásáért magát a fogyasztót nem büntetik, ellenben a dealert igen. Ugyanakkor a dealer sem az már, mint aki volt 10-15 évvel ezelőtt, az internet mindenre megoldás jelent, sajnos. Összeállnak a fiatalok, egy közülük megrendeli, akinek a gépét éppen erre használják, ő lenne tehát a dealer, de valójában mégsem az, hisz ezt közösen teszik.

-B lista is létezik?

-Igen, ezen vannak a kábítószernek minősülő gyógyszerek, ilyen például a Metadon, a Suboxon, vagy a Morfin.

-Mégis mit lehet kezdeni ezekkel az egyre gyorsabban terjedő új szerekkel? Hogyan lehet segíteni, ha mindez követhetetlen?

-Világossá vált, hogy ez a listázásos módszer nem működik. Ezeket a készítményeket Kínában, Indiában gyógyszergyári körülmények között gyártják. El tudom képzelni, hogy van egy nagy térképük, rajta a sorban ott van Magyarország és a mi listánk, és ha egy szer C listára kerül, akkor egyszerűen törlik a szert, és azonnal módosítják a készítményt. Aztán ez az új készítmény újra ide kerül, a rendőrség bevizsgálja, és kiderül, hogy ez már nem az, ami a C listán van. Ez is C listára kerül, a kínaiak aztán megint készítenek egy újabbat, és ez így megy tovább. A fiatalok pedig a legújabbakat rendelik. Múltkor az egyik kliensem hozott be nekem egy port azzal, hogy most ez megy a városban. Kérdeztem, mi a neve, azt mondta, nincs neve. Mindent nem lehet betiltani, a törvényhozóknak és a szakmapolitikának erre kellene rájönnie. Én két megoldásban gondolkodom már évek óta, van egy vadabb, és van egy drágább. A drágábbal kezdem: egy éve van már nemzeti drogellenes stratégiánk, amihez három hónapon belül cselekvési tervet kellett volna készíteni, ám ez még mindig nem történt meg, mivel ehhez pénzt is kellene mellékelni. Két-három, maximum négy-öt milliárd forintról van szó. A direkt prevenció mellett az indirekt prevenció legalább ilyen fontos lenne: ingyenesen használható sportpályák, alkotóházak, ahol a fiatalok használhatnák a kreativitásukat, stúdiók, ahol a zenével foglalkozók játszhatnának, és sorolhatnám. A másik megoldás olcsóbb lenne, csak politikai vagy ideológiai problémákat vet fel: engedélyezni kellene néhány ismert, kipróbált, kevesebb mellékhatással bíró illegális drogot. A fűre, vagy az MDMA nevű serkentőszerre gondolok, amit ha buliba megy egy 18 éves, vegyen be, kockázatcsökkentés miatt. De csak 18 éves kortól! Ezek olyanok, akár az alkohol, és ugye, azt is engedélyezzük. Ezzel a döntéssel értelmetlen lenne a designer drogok terjesztése. A csehek egyébként négy éve tarthatnak otthonukban cannabis növényt, amit növesztgethetnek és használhatják is.

-Ha legalizáljuk bizonyos szerek használatát, mennyiben járulhatunk hozzá ahhoz is, hogy függővé váljon a fiatal?

-Az alkoholnál azt látjuk, hogy a rendszeres alkoholfogyasztók 7-12 százaléka válik függővé, a rendszeres marihuána fogyasztóknál ez az arány 4-6 százalék. Azok válnak függővé, akiknek egyébként is van valamilyen problémájuk. Jelenleg rengeteg pénzt költünk a füvesek üldözésére, ezt megspórolhatnánk bizonyos szerek fogyasztásának engedélyezésével, és költetnénk akár a jelzőrendszereink fejlesztésére is. Lehetne egy jól működő kamasz addiktológiai-pszichológiai ellátórendszer, hogy a nevelési tanácsadókat ne nagyítóval kelljen egy nagyvárosban megtalálni. Az, ha egy kamasz életében megjelenik a kábítószer, többségében csak egy tünet. Ez a korosztály eleve tele van világfájdalommal, menő, ha ennek oldására elszív valamit. Ha azonban ennek a fiatalnak az életében halmozottan jelen vannak családi, és egyéb problémák is, akkor már veszélyeztetetté válhat.

-Emlékszem, évekkel ezelőtt még több pécsi középiskolában dolgoztak szociális munkások az Önök irányításában. Ez a rendszer működik-e még, és ők részbeni megoldást jelenthetnek-e?

-Az iskolai szociális munka egy nagyon jó kezdeményezés volt, 12-en dolgoztak az INDIT-nál a fénykorban. Sajnos, 2011. december végén véget ért a ténykedésük, mert elfogyott a támogatásunk. Amikor tervben volt a korábban említett cselekvési terv elkészítése, az volt a javaslatunk, hogy ezt a hálózatot bővítsük, de aztán ez nem valósulhatott meg. Jelenleg egy budapesti és egy pécsi iskolában dolgozik egy-egy volt munkatársunk az intézmények alkalmazásában, ami jó, mert úgy tűnik, ez a szemlélet fontos az iskoláknak. Persze, szerencsésebb lenne, ha nem az iskolaigazgatók irányítása alá tartoznának, mert ez azért okoz  érdekellentéteket. Nagyon fontos az ő jelenlétük, de nem pótolhatnak mindent, hisz nem mindent lehet helyben kezelni, szükség van egy jól működő jelző-és ellátórendszerre is. Abban hatalmas a szerepük, hogy ha látják, hogy baj van, kapcsolatot teremtenek a családdal, a segítőkkel, aztán ezeket a kapcsolatokat menedzselik is. Pécsett egyébként össze lehetne rakni egy remekül működő rendszert a már meglévő lehetőségekből is, ezzel folyamatosan próbálkozunk is. Rendezünk havonta egyszer egy gyermekvédelmi kerekasztalt, ami iránt egyre több egészségügyi és szociális intézmény érdeklődik  Érezni lehet, hogy a gyerekekkel óriási bajok vannak. Kissé sarkítva tízből hét külföldön képzeli el a jövőjét, a maradék háromnak pedig egyáltalán nincs jövőképe. Ugyanakkor a külföldre vágyakozók sem tudják, pontosan mit is akarnak. Tükrözi mindez azt is, hogy az iskolarendszerünk is kétségbeejtő állapotban van. Pécsett sok jó helyi kezdeményezés van, amik mankó nélkül nehezen, vagy csak egy darabig működőképesek.

-A függőség mennyiben tekinthető genetikailag, avagy szociálisan meghatározottnak?

-A függőség egy soktényezős, bio-pszicho-szocio-kulturális-spirituális probléma. Nagyon jó példákat hoz erre Máté Gábor, aki egy Kanadában élő magyar professzor. Ha egy tanácsteremben feltesszük a kérdést, hogy fenyeget-e valakit a vízbe fulladás veszélye, akin nincs mentőmellény, mosolyogva rázzuk a fejünket. De ha hirtelen eláraszt minket egy hatalmas csőtörés, akkor aki nem tud úszni és mentőmellénye sincs, az megfullad. A tanácskozás közben fel sem merült kérdésként vagy fogyatékosságként az, hogy tudunk-e úszni, ez már csak akkor merül fel, ha elönt minket a víz, vagy ha valaki belefullad a vízbe.

Számos kérdésben nem ismerjük a fogyatékosságainkat, azokra csak akkor derül fény, ha veszély, vagy gond van. A dohánygyárak azért tudták sokáig védeni az álláspontjukat azzal kapcsolatban, hogy a cigaretta nem közvetlen okozója a tüdőráknak, mert egy csomó dohányosnak nem volt tüdőrákja. Ez egyébként való igaz is. Csak éppen a dohányzás egy olyan faktor a tüdőrákot okozó ágensek között, amiről mi tudunk határozni. Azaz lehet gyenge az immunrendszerünk, lehetnek bennünk olyan gének, amik a tüdőrákra való hajlamot erősíthetik, erről nem tudhatunk, azonban a döntés a dohányzással kapcsolatosan a mi kezünkben van. A családról szólva, az a jó család, ahol a tagok fejlődni tudnak. Ez ennyire egyszerű. A fejlődéshez pedig két dolog kell: szeretet és keretek. Utóbbiakról szeretnek elfeledkezni az emberek. Inkább vesznek a gyereküknek egy fagyit, minthogy üvöltve végig kelljen vonszolni a városon. Számos apró döntési helyzetben kell következetesnek lenni, ami fárasztó és nehéz. Sok tapasztalatunk van arra vonatkozóan, hogy a drogfüggők életéből éppen ez a következetesség hiányzott, azaz a cselekedeteiknek nem volt következménye. Nem figyeltek rájuk, vagy nem segítettek nekik jó döntéseket hozni. Amikor egy gyerek játszik, nem arra van szüksége, hogy az édesanyja felépítse helyette a várat, sokkal inkább arra, hogy legyen ott. Oda lehessen hozzá szaladni, meg lehessen ölelni, ebből fel lehessen tankolni, hogy biztonságot érezzen. Ezt az érzelmi elhanyagoltságot sok jómódú családban is tapasztalni lehet, ahol a gyereknek magának kell megoldania a helyzeteket, mert a szülei éppen karriert építenek. A függővé válásban közrejátszik a genetika is, tehát ha a feljebbvalók közt szenvedélybetegek vannak vagy voltak, akár alkoholfüggők, akár dohányosok, akár túlsegítők, vagy éppen vásárlásba menekülők, akkor jobban oda kell figyelni a gyerekre is. Minden szervezetben létezik az alkoholdehidrogenáz nevű enzim, érdekesség, hogy a keleti típusú emberekben ez az enzim kevésbé működik, és ezért az ő alkoholtoleranciájuk kisebb, ilyen szempontból kevésbé veszélyeztetettek, mint az európaiak. Akinek jól bontja a szervezete az alkoholt, nem másnapos, az már veszélyeztetett lehet. Az egy szemléletes tünet arra vonatkozóan, hogy jobban kell figyelni a gyermekre, ha a serdülőkori első berúgásoknál a fiatal jobban érzi magát ittasan a világban, mint józanul, és nem szenved a másnaposságtól.

A függőség kialakulásában nagy szerepe van bizonyos élethelyzeteknek is. Ha mondjuk egy nehezebb életszakaszban a fiatal találkozik valakivel, aki éppen a drog felé mutatja az utat, az kamaszkorban veszélyes lehet. Tizenöt és húsz éves kor között szoknak rá a legtöbben a szerekre, nem véletlenül, hiszen ez a legválságosabb időszak a fiatalok életében, a legnagyobb érzések, és legnagyobb csalódások időszaka.

-Mit tud tenni a szülő ebben a válságos időszakban? Hogyan tud jól segíteni a gyermekének?

-Előfordulhatnak ún. balesetek, amikor a fiatal rosszkor van rossz helyen. De azért ezekből van a kevesebb. Ha a fiatallal a nevelés során kialakul egy elfogadó légkör, ha biztonságban érzi magát, akkor ha netán kis is próbálja a drogot, a szülő még időben lépni tud. Volt olyan kliensem, aki beleállította a fecskendőt az étkezőasztal közepébe, hogy végre lássák a szülei, hogy szúrja magát. Elképesztő hülyeséget kellett neki éveken át csinálnia ahhoz, hogy törődjenek vele. Egy együttműködő kapcsolatban, ahol néha a fiatalnak is igaza lehet, minimálisra csökkenthető a balesetek esélye. Nagyon sok hiperaktív, tanulási zavarral küzdő gyerek is van, akik ugyancsak a komolyan veszélyeztetettek csoportjába tartoznak. Mivel a hiperaktivitás oka alapvetően pszichogén, az ilyen gyereknek nem gyógyszer, hanem sajátos bánásmód, odafigyelés szükségeltetik. A társadalmi-szociális háttérnek is nagy szerepe van. A nehéz körülmények között élők is szeretnék jól érezni magukat az életben, és menekülésként a szerhez nyúlnak, hogy legalább az a két óra jól teljék el nyomorúságukban. Vannak, akik kulturális-spirituális késztetésből vágynak a transzcendenciára, és ezt a szerekkel érik el. Az ősi kultúrában is használták ezt a sámánok, vagy a dél-amerikai indiánok, hallucinogén kultúráknak is nevezték ezeket, melyeknek ma is akadnak hirdetői. Az ayahuaska például egy olyan hallucinogén növény, amit több helyen a gyógyászatban is használnak, és ilyen az iboga - ami egy Közép-Afrikában őshonos növény – alkaloidja is, az ibogain, amit az ópiátfüggők detoxikálására, a vágy csökkentésére vetnek be. Szlovéniában, Hollandiában és Mexikóban is működnek olyan intézmények, ahol ezeket a növényeket használják detoxikálásra. A kérdés az, hogy mit akarnak a szertől kapni a használók: jobban tudjanak gondolkodni, szexuálisan nagyobb legyen a teljesítőképességük, nagyon sokféle motiváció létezik. Nem egy olyan hölgyet ismerek, aki azért dohányzik, mert különben elhízna.

-Az agyban biokémiailag ugyanazok a folyamatok játszódnak le bárminemű függőség esetén?

-Igen. Az agyban lezajló folyamatokat először a kémiai szereket használóknál vizsgálták, majd kimutatták, hogy a játékfüggőknél is pontosan olyan neurotranszmitter szintváltozások történnek az agyban, miközben a pénzt bedobálják, a félkarú rablót rángatják, vagy a rulettet pörgetik az asztalon, mint annál, aki egy kémiai szert kívülről visz be. De nemcsak az agyban egyeznek meg ezek a változások, hanem a viselkedésben is. Ezért van az, hogy például a pécsváradi rehabilitációs otthonunkban, vagy Kovácsszénáján együtt, egy közösségben kezeljük a játékost az alkoholistával, vagy a drogfüggővel.

-Azt mi határozza meg, hogy ki, milyen „szertől” válik függővé, azaz dohányos lesz, alkoholista, vagy drogos?

-Ebben a szülői mintának, a szer elérhetőségnek, megfizethetőségének, és az illető baráti körének van nagy szerepe. A kortárs hatást tenném az első helyre. Fontos az is, hogy mi a probléma, amit ezzel orvosolni akarok: szorongást, magányt, kívülállást, unalmat, antiszociális viselkedést. Az öngyógyításra elindul egy keresgélés, és aztán az illető megtalálja azt, ami neki a legalkalmasabb erre. Volt egy hiperaktív kliensem, aki kokaint használt, mert azzal úgy működött, mintha azt a gyógyszert vette volna be, amit a hiperaktívoknak adnak. A kokain volt tehát számára a gyógyszer. Később a szer már okozott neki számos problémát, mert nemcsak akkor használta, ha valamilyen problémáját akarta megoldani. Elmúlt harminc éves, amikor elkezdte kapni a Ritalint, amit a gyerekpszichiátriában is alkalmaznak a hiperaktív gyerekek kezelésére, és két év alatt teljesen rendbe jött. Mostanra már ott tartunk, hogy el is tudja hagyni a gyógyszert, ráadásul ez sokkal könnyebb is, mint a kokainnal volt. Én alapvetően együttműködésre törekszem a klienseimmel, ami azt jelenti, hogy adott esetben, ha úgy érzik, el tudják hagyni a gyógyszert, támogatom a döntésüket, nem erőszakolom rájuk a gyógyszerszedést. A pszichiátria és az addiktológia komoly együttműködésen alapuló területek. Itt a gyógyítás a kliens szándékán, akaratán, motivációján, és annak fenntartásán múlik, ez nem olyan, mint ha például valakinek magas a vérnyomása, és nincs más út a csökkentésére, csak a gyógyszer.

-Azt gondolnám, hogy azért a többség, aki ide jön Önökhöz, már döntött, és motivált abban, hogy együttműködjön.

-Amennyiben nem a szülő hozza a gyerekét, vagy a rendőrség, akkor többségében igen, bár azért ez egy rögös út. Amit az addiktív problémákkal küzdő emberek ma gondolnak, azt nem biztos, hogy holnap is ugyanúgy gondolják. Ha hosszú éveken át az illetőnek volt egy társa a hétköznapokban, a boldogságához vezető útnak egy eszköze, a nyugalmának egy esszenciája, akkor azért ettől nem olyan könnyű megválnia. Millió kényszerítő tényező játszik sokszor ebben a döntésben szerepet: elfogyott a pénze, egészségügyi problémái jelentkeztek, kirúgták az iskolából, vagy éppen otthonról, elhagyta a kedvese, a gyerekei nem állnak szóba vele, stb. Hogy ezekből a külső kényszerítő tényezőkből belső motivációk legyenek, ezen kell közösen dolgoznunk. Ha csak a dohányosok példáját vesszük: ahhoz, hogy valaki leszokjon, egy teljes életmódváltásra van szükség, hisz a szippantás kötődött a reggeli kávéhoz, az újságolvasáshoz, megannyi szituációhoz. Ezekhez az élethelyzetekhez ki kell találni valami mást. A függőség egy gyógyíthatatlan betegség, ami azt jelenti, hogy az ebben szenvedő nem tud szociális használóvá válni. Aki éveken, évtizedeken át alkoholista volt, az nem tud étkezés után meginni egy pohár bort, és aztán menni a dolgára, mert ő részeg akar lenni, ő be akar állni. Az alkoholisták azt mondják, hogy a kevés az sok, a sok meg kevés. Ezen tehát élethosszig kell dolgoznunk, ami nem a folyamatos terápiára járást jelenti, hanem azt, hogy egy értelmes élet kialakításán dolgozunk közösen. A függőség elleni egyetlen gyógyszer ugyanis a tartalmas, fejlődőképes, gyümölcsöző életmód.

/ folytatása következik /

Az interjút készítette: Schweier Rita
Az írás az Orvoskari Hírmondó február-márciusi számában olvasható:
http://aok.pte.hu/hu/hirmondo

 

Hírarchívum