Hírek

Sajtószoba - 2014. november 21, péntek

Első díj Chicagóból


Vas Népe - 2014-11-21 - 1,3. oldal


Szombathely - Első díjat nyert hazai, majd nemzetközi porondon egy olyan orvosi téma, amely a Markusovszky kórházban dolgozó dr. Csáky Violetta endokrinológus munkájának eredménye. A doktornő a gyermekkori csontanyagcserével kapcsolatos kutatási eredményeit mutatta be a Chicagóban megrendezett II. Nemzetközi Endokrinológiai Kongresszuson.


A belső elválasztású mirigyek élettanával foglalkozik dr. Csákváry Violetta endokrinológus, azon belül a gyermekek csontjának növekedésével, anyagcseréjével.
A csonttömeg a fejlődésünk során 25 éves korunkra éri el a csúcsot, azután már csak fogy, tehát ha több van, több marad. Fontos a csontok ásványi anyag tartalmának vizsgálata már gyermekkorban, mert a felnőttkori (hazánkban népbetegségnek számító, közel egymillió embert érintő) csontritkulás eredetét itt lehet keresni, és sokszor a gyermekkorba nyúlik vissza a mintegy 30-40 ezer csigolyatörés eredete is.
Meglepő, de az esetleges csontritkulás kialakulásával gyermekkorban is számolni kell, elsősorban az egyéb betegség miatti állandó gyógyszerszedés, a gyulladásos bélbetegségek, a pajzsmirigybetegségek esetén.
- A csontok ásványi anyag tartalmának vizsgálata itthon német standard alapján történik (ez a közismert DXA vizsgálat), de Magyarországon nem voltak hozzá normál értékek. Fontos, hogy egészséges magyar gyerekek adataihoz tudjuk hasonlítani az eltéréseket, tudjuk meg a doktornőtől, aki ezeket az értékeket a munkatársaival meghatározta. Kovács L. Gábor professzor vezetésével, valamint dr. Toldy Erzsébet és dr. Oroszlán György részvételével dolgozták fel a vizsgálati eredményeket, és ebből 2013-ban a Pécsi Tudományegyetemen PhD dolgozatot írt "A 6-18 éves egészséges gyermekek csontanyagcsere vizsgálata" címmel.
A tudományos munkát folytatták, és 2014 tavaszán a Markusovszky-pályázaton főorvosi kategóriában első díjat nyertek. A témával kapcsolatban két olyan külföldi közleményük jelent meg, amit idén ősszel - 48 témaajánlat közül - beválasztottak a Chicagóban rendezett II. Nemzetközi Endokrinológiai Kongresszuson bemutatható 14 téma közé.
Dr. Csákváry Violetta a gyermekkori csontanyagcserével kapcsolatos kutatásait, eredményeit poszter formájában mutatta be. A bírálat során - egymástól független értékelések alapján - megnyerte a chicagói kongresszus első díját.

Hírarchívum