Hírek

Sajtószoba - 2014. november 6, csütörtök

Kétszer ennyi patológusra lenne szükség


Magyar Hírlap - 2014-11-06 - 2. oldal

"Magyarországon kétszázötven patológus szakorvos dolgozik, pedig a betegellátás ennek kétszeresét igényelné, és ezen a helyzeten csak úgy lehet változtatni, ha a meglévő emberi erőforrásokat a legkorszerűbb informatikai fejlesztésekkel segítjük, és egyúttal jelentős erőfeszítéseket teszünk a szakemberképzésben" - olvasható egy tegnap kiadott közleményben. A patológia napja alkalmából a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem MTI-hez eljuttatott írása leszögezi: a patológus szerepe egyre meghatározóbb a gyógyító terápia kiválasztásában is, főleg a daganatos megbetegedések esetén. A szövettani-citológiai diagnózis nemcsak alapvetően befolyásolja a betegség gyógyításának mikéntjét, hanem a patológus a betegség kimenetelét is megbecsüli, ezen szakemberek ma már a terápiát tervező orvoscsoport meghatározó tagjai. Sajnos azonban minden harmadik kórházban mindössze egy patológus dolgozik - olvasható a dokumentumban.
A közlemény kitér arra, hogy az elmúlt húsz évben hatalmas változásokon ment keresztül a kórszövettani vagy patológiai diagnosztika, amelynek alapja a technológia korszerűsödése. A patológia a diagnosztikus kórszövettanon túl mára olyan további ágakkal gyarapodott, mint a betegségek kimenetelét megbecslő és a terápiás célpontokat azonosító patológia. Így a patológus már nemcsak a halottak kórboncolásában érintett, hanem a korszerű betegellátás meghatározó szereplője, a diagnózis felállításától egészen a kezelésig.

Hírarchívum