Hírek

Sajtószoba - 2014. október 9, csütörtök

Fontos az egyéni érdeklődés


Új Dunántúli Napló - 2014-10-03 - 7. oldal


A Tudományos Diákkör (TDK) immár évek óta az a fórum, amelyen a hallgatók megmutathatják, hogy a tanulmányaik mellett milyen egyéb területen tudnak és akarnak kutatni.
- A legfontosabb, hogy az egyéni érdeklődés meglegyen - mondta el kérdésünkre dr. Balogh Péter, a pécsi orvosi kar TDK-vezetője. - Ez ugyanis nem kötelező feladat: a diákoknak a mindennapi nyűgök mellett kell időt szakítaniuk a kutatásaikra. Sőt: nem egy esetben konkrétan a hiány az, ami inspiráló. A fiatalok néha úgy érzik, hogy egy-egy órán felvillant valami olyan előttük, ami érdekesebb annál, mint amennyi idő jutott rá. Szerencsés esetben ilyenkor ez az érdeklődés nem áll meg az elmerengésnél, hanem a kutatás irányába "löki" a diákot.
Úgy fest, ez a "lökés" a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudomány Karán jelentős tényező: a fiatalok közül ugyanis évről évre egyre többen indulnak a TDK-n.
- Holott maga a rendszer megítélése elég vegyes - árnyalja a képet Balogh Péter. - Ugyanis akárhogyan is szépítjük, ez mégiscsak egy verseny. Egy-egy csalódás pedig akár felül is írhatja a tudományos érdeklődést. Két cikluson keresztül voltam TDK-elnök, úgyhogy van egyfajta rálátásom a folyamatokra. Már régóta szeretném elérni, hogy a helyezések tekintetében mindössze a legjobbat emeljük ki, azaz ne legyen második meg harmadik. A TDK-n indulni ugyanis önmagában nagy dolog, felesleges utána az összes résztvevőt egymáshoz képest is rangsorolni. A legjobbakat kiemelhetjük, ezt aláírom, de a többi minősítésre már nincs szükség. Én értem, hogy "versenyre kell nevelni" a fiatalokat, csak attól tartok, hogy ez egy idő után kontraproduktív.
A prezentációkat jó esetben vita követi, amelyek jelentőségét nem lehet eléggé kiemelni.
- Tudjuk jól, hogy nehéz objektív szempontok szerint mérlegelni egy-egy kutatást, ám egy vita arra mindenképpen jó, hogy a diák bebizonyítsa: éles szituációban is meg tudja védeni a kutatást. Azt gondolom, hogy egy kritika előrevivő is lehet akkor, ha tényeken alapul. A hallgatóink ugyanis a legtöbb esetben nyitottak az észrevételekre - nekünk az a feladatunk, hogy elérjük: ez a nyitottságuk megmaradjon.

A tehetséges kutatóknak nem kell túlságosan izgulniuk az elhelyezkedésük miatt
Egy jó TDK-teljesítmény a karrierépítésben is sokat nyom a latba: gyakori, hogy a PhD-ra jelentkezők a TDK-kutatásukat viszik tovább. Sőt: előnyt jelent az elhelyezkedésnél is, ha valakinek van egy kutatási területe.
- A probléma nem is itt jelentkezik - mondja Balogh Péter. - Inkább azzal szembesülünk, hogy az orvostanhallgatók nagy része valóban orvos akar lenni, azaz nem a kutatói pálya felé indul el. Ez persze érthető, hiszen egy orvosi diplomával rendelkezőnek nincsenek elhelyezkedési gondjai, de az is tény, hogy egy jó kutatónak sem kell amiatt izgulnia, hogy senki sem akarja majd felvenni.
A TDK-zók a közhiedelem szerint vagy ötletesek (két dologból összeraknak egy újat), vagy bátrak (a hagyományos struktúrákat, beidegződéseket akarják megváltoztatni), vagy kitartóak (addig próbálkoznak, amíg össze nem áll az újdonság).
- célunk, hogy a diákok minden segítséget megkapjanak a kutatásaikhoz. Oda kell figyelnünk rájuk, hiszen működik az agyelszívás: a legtehetségesebbeket megtalálják a külföldi lehetőségek. Ha azonban mindent biztosítunk nekik, akkor bízhatunk abban, hogy velünk maradnak.

Letölthető dokumentum(ok)

Hírarchívum