Hírek

Hivatalos közlemények - 2014. szeptember 1, hétfő

Ünnepi Szenátusi Ülés- kinevezések és kitüntetések, elismerések átadására is sor került a PTE tanévnyitó ünnepségén

 

A Pécsi Tudományegyetem Tanévnyitóját és Ünnepi Szenátusi Ülését 2014. szeptember 1-én tartotta a Dr. Halasy-Nagy József Aulában.

A rendezvény elején Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszöntötte a vendégeket, majd megnyitotta a tanévet. Ezt követően Palkovics László, a felsőoktatásért felelős államtitkár ünnepi beszédébenköszöntötte a jelen lévőket, majd Udvardy György, a pécsi egyházmegye püspöke a szószékről megáldotta az új tanévet.

Áder János Magyarország köztársasági elnöke, 2014. szeptember elsejei hatállyal egyetemi tanárrá nevezte ki egyetemünk 14 oktatóját. A rektortól professzori talárt vehetett át a Klinika Központ két professzora:

  • Cziráki Attila, a Szívgyógyászati Klinika professzora,
  • Than Péter, az Ortopédiai Klinikai Tanszék professzora.

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa Pro Universitate Quinqueecclesiensi kitüntetést adományozott Bauer Miklós professzornak, a jogelőd Pécsi Orvostudományi Egyetem egykori rektorának, a Pécsi Tudományegyetem és jogelőd intézményei érdekében kifejtett tudományos, oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként.

 

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa Lénárd László egyetemi tanárnak a Pécsi Tudományegyetemen 2000-2007 között végzett kimagasló vezetői tevékenysége elismeréseként a rector emeritus címet és a Pécsi Tudományegyetem pecsétgyűrűjét adományozza.

Az Egyetem rektora Pro Universitate Juventutis Díjat adományozott Kugyelka Rékának, az Általános Orvostudományi Kar orvosi biotechnológia szakos, végzett hallgatójának, egyetemi tanulmányai során elért egyenletesen magas színvonalú szakmai és tudományos munkája elismeréseként, valamint a Magyar Rákellenes Liga Alapszervezetében tanúsított példamutató társadalmi szerepvállalásáért.

 

Pécsi Tudományegyetem rektora elismerő oklevelet adományoz a XI. Egyetemi Birkózó Világbajnokság előkészületeiben és lebonyolításában tanúsított eredményes és lelkiismeretes szervezőmunkájának elismeréseként Téczely Tamásnak, a Testnevelés- és Mozgásközpont igazgatójának.

Kulturális munkája elismeréseként a Pécsi Tudományegyetem rektora oklevelet adományozott Mehrdad Soheili-nek, az Általános Orvostudományi Kar fogorvos szakon végzett volt hallgatójának, a „Motivational Speech” hagyományteremtő rendezvény életre hívásáért, Dr. Patch Adams látogatása során nyújtott kimagasló, önzetlen munkájáért és EGSC titkári tevékenységéért.

Kiemelkedő művészeti tevékenységük elismeréseként oklevélben részesült Carlo Ulrich Gerhard Marian Kaiser, az Általános Orvostudományi Kar általános orvos szakos hallgatója.

Egyetemünk rektora sporteredményeik elismeréseként oklevelet adományozott Balla Péternek, az Általános Orvostudományi Kar általános orvos szakos hallgatójának.

A kitüntetetteknek szívből gratulálunk!

Hírarchívum