Hírek

Sajtószoba - 2014. szeptember 3, szerda

Felkészítenek és érzékenyítenek is

Új Dunántúli Napló - 2014-09-03 - 4. oldal

A munkaerőpiac kihívásait is megtanulhatják a fogyatékkal élők

A munkáltatókat fel kell készíteni a fogyatékos emberek fogadására - erről is beszélgettünk Molnár Gyöngyivel, a pécsi egyetem Támogató Szolgálatának munkatársával.

- Országosan egyedülálló, olvashatjuk mindenhol a PTE Támogató Szolgálatáról. Tényleg az?
- Én úgy tudom, hogy igen. A PTE Támogató Szolgálatot Adonyiné Dr. Gábori Mária alapította 2005-ben diákok bevonásával, a fogyatékos hallgatók életvitelének megkönnyítése érdekében. Egy 18 négyzetméteres irodával indítottunk. 2009-ben készült el az új épületszárny az Ifjúság úton, amelyben nagyobb helyet kaptunk mi is. Jelenleg hatan dolgozunk a PTE Oktatási Igazgatóságának égisze alatt.

- Kezdetben kevesebb fogyatékos hallgató is volt, nem?
- Amikor én elkezdtem az egyetemet, akkor összesen kilencen voltunk - most 369-en regisztráltak a fogyatékosügyi koordinátornál. 2005 óta fokozatosan növekedett a hallgatók száma, így szép lassan a szükségletek is növekedtek.

- Mik a tipikus kérések, problémák?
- Sok van, néhányat mondok csak. Ilyen például a látássérülteknek az órai jegyzetek felolvasása, rögzítése, dolgozatok gépelése. A mozgásukban korlátozottaknak szállítás, mozgatás. A fentiek mellett szabadidős programokat is szervezünk, elősegítve hallgatóink integrálódását. Ezek az alapvető feladatok, de mi még ennél is tovább tervezünk. Speciális programszervezőnk segítségével egyik fő tevékenységünk lett, hogy az egyetemünkön végzett megváltozott munkaképességű hallgatókat a munkaerőpiacra segítsük. Ehhez szükségesek élményalapú érzékenyítő programok ok, hogy a munkáltatókat felkészítsük a fogyatékos emberek fogadására. Egy pályázati program segítségével külföldi önkéntesek is segítenek.

- S mik a tervek a közeljövőre?
- Csatlakozva az "Érzékeny Egyetem" koncepcióhoz, a tervek szerint idén novemberben az Ability Parkkal és helyi civil szervezetekkel karöltve érzékenyítő programot indítunk be a középiskolások és az egyetemi polgárok számára. Egyrészt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy nálunk jó minőségű szolgáltatáshoz juthatnak a majdani hallgatók, másrészt az egyetemünk célja, hogy a hallgatókat nem csupán közvetíti a munkaerő- piacra, hanem a saját foglalkoztatási kapacitásait is növeli általuk.

A Pető Intézettől az Újságíró Akadémiáig

Molnár Gyöngyi 1977-ben született Budapesten. Ide járt általános iskolába, majd a Pető Intézetbe és a Mozgásjavító Iskolában. A Kodolányi János Gimnázium esti tagozatán szerzett érettségit 1996-ban. A pécsi egyetem művelődési és felnőttképzési menedzser szakán diplomázott 2002-ben, s elvégezte a karriertervezési specializációt is. Tanult a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiáján, öt évig a Pécs TV-nél dolgozott, ahol fogyatékkal élőknek szóló műsort szerkesztett és vezetett.
2003-tól a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi, majd ezt követően a Természettudományi Karán volt állásban, humánpolitikával foglalkozott.
2011 óta a PTE országosan is egyedülálló Támogató Szolgálatának munkatársa, főként érzékenyítéssel és kapcsolattartással foglalkozik.

Hírarchívum