Hírek

Sajtószoba - 2014. február 10, hétfő

Párhuzamok a hiedelmek és a modern társadalmak mentális betegségei között

Medical Tribune - 2014-02-08 - 15. oldal

 

A ritka pszichiátriai jelenségek tanulmányozása jó iskola minden pszichiáter számára, mert a klinikai gyakorlatban a különböző etiológiai tényezők helyes súlyozásában komoly segítséget jelent ezen jelenségek elmélyült tanulmányozása és értelmezése. Cikkünk, utalva néhány etiológiai és pszichopatológiai aspektusra, röviden bemutat néhány ritka tünetet és szindrómát.

 

EKBOM-TÜNET

Az Ekbom által leírt jelenség tünettani szempontból két részre bontható. Így az lehet egyrészt taktilis hallucináció vagy illúzió, amely során a beteg bogarak, férgek, tetvek jelenlétét tapasztalja, másrészt az érzékcsalódás talaján vagy anélkül kialakuló, megfertőzöttségi téveszmével járó téboly. Valószínű, hogy az esetek nagyobb hányadát nem is pszichiáterek, hanem sokkal inkább bőrgyógyászok észlelik, és a betegek zöme soha nem is kerül pszichiáterhez. Paranoid pszichózis tünete is lehet, ekkor monoszimptómás hipochondriás pszichózisról beszélünk. Számos közlemény ismert, amely az Ekbom-tünet affektív pszichózisban történő megjelenéséről tudósít, de előfordulhat organikus pszichózis tüneteként, Alzheimer-betegségben, agytumorban, a központi idegrendszer infekcióiban, alkohol, kokain és atropin okozta konfúziós állapotokban és alkoholos Korsakow-pszichózisban. Az Ekbom-tünet megjelenése szkizofréniában ritka. Legújabban amerikai kutatók azt vetik fel, miszerint kérdéses, hogy a téveszme kialakulásának hátterében elsődlegesen abnormális testi szenzációk állnak-e (szenzoriális teória), vagy a téveszme elsődleges, amely másodlagosan indukál a téveszmét támogató hallucinációkat (kognitív teória). Úgy tűnik, az Ekbom-jelenség háttere nem homogén, s míg egyes betegeknél az egyik, más esetekben a másik kialakulási mechanizmus játszik szerepet.

 

CAPGRAS TÜNET

1923-ban francia pszichiáterek, Capgras és Reboul-Lachaux számoltak be De Rio Branco asszony, egy krónikus paranoid pszichotikus nőbeteg esetéről, aki azt gondolta, hogy férjét, környezetét és a beteget magát is több hasonmással cserélték ki. A Capgras-jelenség lényege éber tudat mellett kialakuló doxazma: a páciens vagy annak életében szereplő valamely személy, ritkábban a beteg számára idegen ember, tárgy vagy akár város "nem valódi", hanem "hasonmás", "helyettesítő", "utánzat", s ez a csere a páciens számára legtöbbször veszélyeket rejt. Bár az irodalomban ismételten történtek kísérletek, főként az 1930-as és "40-es években, hogy a Capgras-jelenséget az ún. krónikus paranoid pszichózisok, majd később az ún. atípusos, ritka pszichózisok között mint szindrómát tárgyalják, a jelenség a legkülönbözőbb kórképekben, így organikus háttérrel is megjelenhet. Egyre inkább egyértelmű, hogy a jelenség leginkább tünetként értékelendő, ami a legkülönbözőbb pszichiátriai kórképekben (affektív pszichózis, szkizofrénia, organikus pszichoszindrómák) jelentkezhet. A jelenség kezelése és prognózisa szorosan korrelál a tünet hátterében álló pszichózis terápiájával és prognózisával.

Izgalmas kultúrtörténeti adalék, hogy a hasonmás figurája már az emberi kultúra gyökereinél megjelenik. A hasonmás első leírását Plautus Amphitruo című darabjához szokás kapcsolni, amelyben Zeusz felveszi Amphitruo alakját, míg Hermész a szolgát, Sosiát helyettesíti. A hasonmás gyakran szerepel a középausztráliai bennszülöttek halállal és újjászületéssel kapcsolatos mítoszai között is. A motívum a szépirodalomban megjelenik többek között Oscar Wilde Dorian Gray portréja és Dosztojevszkij A hasonmás című művében. Irodalomtörténeti és pszichopatológiai érdekesség, hogy maga a Capgras-jelenség a szépirodalomban egy helyen, Dosztojevszkij Ördögökjében jelenik meg: az egyik szereplő egy másik hőssel kapcsolatban azt a gondolatot építi ki, hogy azt egy hasonmás helyettesíti. Marija Tyimofejevna Sztavrogin hitvese, és miután Sztavrogin kéri, hogy kapcsolatukról senkinek ne beszéljen, egy újabb látogatás során Sztavrogint azzal vádolja, hogy "hasonmás", aki valami borzalmat követett el a herceggel.

 

COTARD-JELENSÉG

Jules Cotard (1840-1889) francia neurológus és pszichiáter 1880-ban a francia Orvosi Pszichológiai Társaság találkozóján mutatta be először a később róla elnevezett jelenséget. Egy 43 éves nő esetét ismertette, aki azt gondolta, nincsen agya, nincsenek idegei, mellkasa, belei, ő csupán csont és bőr, továbbá, hogy sem isten, sem ördög nem létezik, és hogy ő maga örökéletű. Cotard ekkor úgy gondolta, hogy a depresszió egy új típusát ismerte fel, később, 1882-ben azonban már a "téveszmés tagadás" (délire de négation) elnevezést használta az állapot leírására. A Cotard-jelenség központi elemét az a nihilisztikus téveszme alkotja, miszerint a páciens maga, illetve a világ, amiben él, nem létezik.

 

COUVADE-SZINDRÓMA

Bár a couvade kifejezést először Tylor használta 1865-ben, a férjnél a feleség terhessége során fellépő testi változásokat már Francis Bacon említi 1627-ben. Couvade-szindrómán a terhes nő férjénél vagy ritkán egyéb hozzátartozójánál, gyermekénél kialakult pszichogén pszichiátriai tüneteket vagy azok társulását értjük. A klinikai képet leggyakrabban kimutatható organikus háttér nélkül fellépő szomatoform tünetek uralják. Ritkábban a pszichoszomatikus spektrumba illeszthető tünetek vagy szorongásos, igen ritkán paranoid vagy szkizofreniform tünetek jelentkezhetnek. A szomatoform tünetek leggyakrabban a fogfájás, fejfájás, hátfájás, meteorizmus, obstipáció, hasmenés, étvágycsökkenés vagy -fokozódás, súlynövekedés, fájdalmak, álterhesség, ételek megkívánása, hányinger, hányás. A férfiakban a feleség terhessége alatt jelentkező couvade-tüneteket a szakirodalom a vizsgált házaspárok esetében egyharmad-egynyolcad gyakoriságúnak adja meg. Egy 1983-as tanulmányban 81 svéd terhes nő és férje vizsgálatáról számoltak be, amely három hónapos terhes korban, egy héttel a szülés után, s négy hónappal később történt. A couvadeszindróma diagnózisát legalább két tünet fennállása esetén állították fel, akkor, ha e tünetek sem a terhesség előtt, sem azután nem álltak fenn. A vizsgált férfiak 20 százalékánál diagnosztizáltak a szerzők couvade-szindrómát. Míg a couvade-szindrómán a páciens akaratától függetlenül létrejött pszichogén kórképet értjük, addig a "rituális couvade" a preindusztriális társadalmak hiedelemvilágának része, ahol a férj - tudatosan imitálva a terhes, illetve a szülő nő panaszait, tüneteit, magatartását - távol tartja a gonosz szellemeket, megrontókat, démonokat. A jelenségen belül jellemző, hogy az apa bizonyos ételeket nem fogyaszt, nem vadászik, fájdalmakat imitál. Borneóban az apa rizst és sót eszik csak, hogy megóvja a gyereket a betegségektől. Ha az apa galambot eszik, a gyerek a hiedelem szerint süket lesz. A rituális couvade néprajza, etnopszichiátriája számos hasznos adalékot szolgáltat a couvade-szindróma pszichodinamikájának megértéséhez, s jól demonstrálja azokat a párhuzamokat, amelyeket a hiedelmek és a modern társadalmak mentális betegségei vonatkozásában fellelhetünk.

 

COMPUTER SCATOLOGIA

Újabban szaporodik az interneten elszenvedett szexuális abúzusok és az ezzel kapcsolatos pszichopatológiai jelenségek irodalma, amelyben az interneten történő szexuális zaklatással, abuzív üldöző jelenségekkel kapcsolatosan - a telefon scatologia mintájára - a computer scatologia elnevezés terjedt el. Az internetes anonimitás révén gyakran társul ezen esetekhez az ún. "genderbending" jelensége is, amikor a chatszobákban, erotikus e-mailekben a résztvevők az ellenkező nemhez tartozónak adják ki magukat, vagy valós életkorukat letagadva folytatnak gyakran pedofíliás aktivitást. Munkatársaimmal mi is észleltük egy fiatal nőbetegünk esetét, akinél az interneten elszenvedett szexuális abúzust követően és azzal összefüggésben súlyos anorexia nervosa alakult ki.

 

HORRORFILM-NEURÓZIS

A filmipar által szériában gyártott sokkoló hatású alkotások keltette félelmek valamennyiünk számára ismertek. Pszichiátriai ellátást igénylő súlyosságú esetek azonban jórészt csak a démonikus megszállottság filmbeli ábrázolásával kapcsolatban jelentek meg. A W. P. Blatty Ördögűző című regényéből készült film bemutatásakor számos beszámoló utalt traumás neurózis, egy esetben pedig pszichózis kialakulására. Az "Ördögűző-láz" jelenségét több magazin is ismertette a film bemutatójakor, míg a pszichiátriai szakirodalomban először Bozzuto tett közzé közleményt a témában, amelyben 4 esetet ismertetett, amikor a film megtekintése után traumás neurózis alakult ki. A film egy kislány története, aki szülei válása után depresszióssá válik, mostohaapját fenntartásokkal fogadja, annak halálát kívánja. A kislány lelkét egy démon szállja meg, majd a film két ördögűző küzdelmét mutatja be a démonnal, végül a démon kiűzése az egyik pap halálába kerül. A film magyarországi forgalmazása után mi is észleltük szorongásos kórkép megjelenését egy fiatal nőbeteg esetében - a tünetek feltáró pszichoterápia és szorongásoldó, valamint antidepresszív medikáció mellett oldódtak.

 

MÜNCHHAUSEN-SZINDRÓMA

Ezen betegeket az jellemzi, hogy szándékosan létrehoznak vagy hazudnak olyan fizikális vagy pszichiátriai tünetet, ami miatt kórházba kerülnek. A betegek vándorlása kórházról kórházra és a tünetekkel kapcsolatos hazudozás sokban idézi Münchhausen báró (1720-1797) kalandos utazásait és fantasztikus meséit, amelyet Rudolph Erich Raspe, német író és geológus örökített meg az utókor számára. A Münchhausen- szindróma elnevezést először Asher használta 1951-ben, de több elnevezés is használatos a jelenséggel kapcsolatosan: "kórházhobók", "bolygó zsidó szindróma", "kórházaddikció", "sebészetaddikció". Asher klasszikus közlése előtt többen is leírtak eseteket, a valószínűleg legrégebbi leírás 1843-ból, Chowne-tól származik. A jelenleg használatos klasszifikációs rendszerekben fakticiózus zavarként kerül leírásra. Három altípust adnak meg, így a döntően pszichológiai tünetekkel, a döntően fizikális tünetekkel és a pszichológiai és fizikális tünetekkel is járó formát. A szindróma legjellemzőbb vonása a kóros hazudozás és a gyakori vándorlás kórházról kórházra. Jellemzően a betegek ügyeletben vagy hétvégén kerülnek vizsgálatra és felvételre, amikor gyakrabban dolgoznak kevésbé gyakorlott klinikusok. A betegek azt állítják, hogy korábbi zárójelentéseik elvesztek, s így megnehezítik a vizsgáló orvos számára az anamnézis tisztázását.

A tünetek alapján az alábbi típusok különíthetőek el : a. akut has, b. vérzéses típus (állati vagy embervérrel való manipuláció, kumarinszármazékokkal létrehozott vérzéses tünet), c. neurológiai típus, d. bőrgyógyászati típus (szándékosan létrehozott léziók), e. kardiális típus (angina, aritmiák, akár EKG-eltérések produkálása kardiológiai gyógyszerekkel), f. légzőszervi típus, g. poliszimptómás forma, h. pszichiátriai típus (depressziós, szkizofrén vagy krízistünetek tudatos produkálása). Gondolni kell a szindrómára, ha a beteget bármilyen egyéb vonatkozásban hazugságon érjük, ha nem megmagyarázható hegek, sebek láthatók a bőrön, ha a betegnek nincs bejelentett lakcíme, ha az anamnézisben kriminalitás vagy addikció szerepel, illetve ha feltűnően tájékozott a beteg az orvosi kérdések vonatkozásában. A differenciáldiagnózisban a konverziós és a disszociatív zavarok, a hipochondriázis, a szomatizáció, a színlelés, az akut pszichoszociális krízis, a gyógyszerfüggőség és a pszichózis lehetősége merülhet fel. Fontos a jelenségnek a színleléstől való világos elhatárolása. Bár mindkét esetben tudatos tünetprodukció, hazudozás, manipuláció észlelhető, azonban míg a Münchhausen-szindróma esetében a motiváció nem tudatos, addig a színlelés esetében a motiváció is tudatos, s mögötte racionális cél húzódik, például büntetés alól való mentesülés, katonai szolgálat alól való felmentés vagy szociális, esetleg financiális előny elérése.

 

Prof. Dr. Tényi Tamás, PTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

 

Letölthető dokumentum(ok)

Hírarchívum