Hírek

Sajtószoba - 2013. november 20, szerda

Skills Lab kialakítása az ÁOK-n

Confabula: Sokfelől hallani, hogy az egyetemen fog épülni egy Skills Lab. Mit is takar ez pontosan?

Schlégl Ádám: A Skills Lab elsősorban az egyetemi oktatásban és a postgraduális képzésben a gyakorlati készségek fejlesztésére alkalmas centrum, mely program keretében főleg a sebészeti, a belgyógyászati és az intenzív terápiás, aneszteziológiai műfogásokra fókuszálunk. Ezek mellett, természetesen, helyet fog kapni a szülészet, a fül-orr-gégészet és a szemészet is. Egy ilyen centrumban fantomokon, bábukon, különböző digitális, számítógépes gyakorlóprogramokon lehet majd a készségeket elsajátítani, begyakorolni. Ennek az lenne a célja, hogy javítsunk azon a helyzeten, hogy a hallgatói létszám növekedésével arányosan csökkent a medikusok betegkontaktja, valamint ne a páciensen próbálkozzon és tanulja meg a különböző beavatkozásokat, hanem már úgy lépjen oda a betegéhez, hogy az adott műveletet előtte egy bábun korábban sikerült elsajátítania és begyakorolnia.

Kupó Péter: Ezzel kapcsolatosan találtam egy idézetet: attól, hogy valaki sokat jár színházba és szereti a színházat, nézi a színészeket, nem válik jó színésszé. Ahhoz föl kell lépnie a színpadra. Ugyan ez igaz a gyakorlati készségek fejlesztésére is: attól, hogy valaki megfigyelte a gyakorlatvezetőjét, hogy hogyan vett vért, hogyan csinált meg egy lumbálpunkciót vagy miképp vezetett le egy szülést adott esetben, hiába nézett meg húszat, nem biztos, hogy azt huszonegyedikre le tudná vezetni.

Confabula: Hogyan fogtatok bele egy ilyen nagy volumenű munka kezdeményezésébe?

Maróti Péter: A projekt a Hallgatói Önkormányzattól indult, amiben a HÖK 4 tagja, Maróti Péter, Varga Péter, Schlégl Ádám és Kupó Péter aktívan részt vett. Az egész egy ÁOK-s hallgatói felméréssel kezdődött, mely során mind a külföldi, mind a magyar képzésben részt vevő hallgatókat megkérdeztük a gyakorlati képzésről alkotott véleményükről. Elég elkeserítő eredmények jöttek ki. Ennek kapcsán kezdtünk el azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne ezen változtatni, hogyan lehetne a gyakorlati oktatást minél jobbá varázsolni. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy egy Skills Lab mindenképpen nagyot lendítene az oktatás megítélésén és az orvostanhallgatók gyakorlati képzésén.

S.Á.: A Rezidens Szövetség és a saját felmérésünk is azt hozta ki, hogy a leggyengébb pontja a magyar orvosképzésnek – nemzetközi viszonylatban is – a gyakorlati képzés. Egy komplett gyakorlati oktatásfejlesztési reformba fogtunk, amelynek az egyik része, hogy egy világviszonylatban is nívósnak számító Skills Labet hozzunk össze.

Confabula: Milyen forrásokat sikerült találni az ötlet finanszírozásához?

Varga Péter: Az Oktatásfejlesztési Alap pályázatán sikeresen elnyertünk 113 millió forintot erre a projektre és ezt a tavalyi év során a sikeres HÖK gazdálkodásnak köszönhetően ki tudtuk egészíteni 15 millió forinttal, amit a Hallgatói Önkormányzat a saját keretéből adott át a karnak a Skills Lab megvalósítására. Ez a pénz rendelkezésre áll, folyamatban van a közbeszerzési eljárás, így már csak az eszközöket várjuk.

Confabula: Hol lesz kialakítva a komplexum?

M.P.: Az elméleti tömb negyedik emeletén – ahol jelenleg az állatház van – fog helyet foglalni ez a 350 négyzetméter alapterületű centrum.

Confabula: Milyen eszközöket lehet majd igénybe venni?

S.Á.: Az emelt szintű újraélesztés gyakorlására alkalmas rendkívül összetett automatizmussal rendelkező babától a laparoszkópos-, a kötözési- és az öltésgyakorlón át a szülési modellekig szinte minden szakma készsége elsajátítható lesz. Gyakorolható többek között a véna- és a lumbálpunkció, valamint rendelkezésre fog állni egy RDV tanbábú is. Majdnem 100 eszközzel fogunk rendelkezni.

K.P.: A baba a legmenőbb, ami az árán is meglátszik. Olyan dolgokat tud, mint magától veszi a levegőt, mozog a mellkasa, fonendoszkóppal hallani lehet a szívhangját, megtapintható a pulzusa, tudja produkálni a PTX tüneteit, de akár vért is lehet tőle venni. Lényegében, ha a bábut ráteszik egy altatógépre, az nem veszi észre, hogy nem élő emberen van.

M.P.: Valamint lesz echokardiográfia-szimulátor, amivel az összes echokardiográfiával kiszűrhető problémát fel lehet térképezni. Mindegyik szoftver teljes programcsomaggal fog érkezni, tehát az összes jelenleg ismert betegségnek a szimulálására lehetőség lesz. Nem utolsó sorban az egyik legfejlettebb laparoszkópia-szimulátor is használható lesz.

Confabula: Kik használhatják majd a gépeket?

K.P.: Az volt a kiindulási tervünk, a legfőbb célunk, hogy a hallgatóság gyakorlati készségeit tudjuk fejleszteni. Ennek megfelelően elsősorban az orvostanhallgatóknak szánjuk, de természetesen a lehetőség adott a postgraduális készségfejlesztésre is.

V.P.: Graduális képzésben résztvevő hallgatók mind kötelező órákon, mind elektív tárgyakon használhatják majd ezeket. Külön a Skills Labre épített elektív és fakultatív tárgyak fognak elindulni, illetve mindenki a saját évfolyamának megfelelő bábukat – akár a szabadidejében is – kezelésbe veheti.

S.Á.: Amiért a mi Skill Labünk különlegesnek mondható, az az, hogy mi lehetőséget fogunk adni a hallgatóknak, hogy szabadidejükben azokat a készségeket, amiket úgy éreznek, hogy gyengébbek, fejleszthessék. Aki tudja, hogy sebész akar lenni, bemehet öltögetni vagy éppen a kötözést gyakorolni, amikor éppen ráér. Kiemelt célunk az, hogy szabad gyakorlási időt biztosítsunk a hallgatók számára.

K.P.: Ehhez kapcsolódóan tervben van egy demonstrátori rendszer kialakítása a felsőbb éves hallgatóság részvételével, ugyanis ők felügyelik majd ezeket a délutáni vagy esti gyakorlásokat.

S.Á.: Demonstrátori kurzus fog indulni, ahol, ha valaki elér egy bizonyos szintet, elnyeri a jogot, hogy demonstrátorként vegyen részt a munkában, ami pontokat fog jelenteni a számára, valamint fizetést is szeretnénk ezeknek a hallgatóknak biztosítani. Feladataik közé tartozna, hogy felügyeljék, hogy rendeltetés szerint használják-e a bábukat és segítse a tanulókat, hogy jól tanulják meg a fogásokat.

Confabula: Van hasonló kezdeményezés az országban?

V.P.: A másik három orvosi egyetemen is épülőben van vagy már el is készült a helyi Skill Lab, viszont nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ilyen szinten összetett és interdiszciplináris Skill Labre sehol máshol nincs példa, illetve a szabadidős bejárás is egyedinek mondható.

Confabula: Mikor fog elkészülni?

V.P.: Ősszel mindenképp, de a legbizakodóbb forgatókönyv szerint akár tavaszra is kész lehet.

írta: Hajdu Máté, Confabula

Hírarchívum