Hírek

Hivatalos közlemények - 2012. november 6, kedd

Díjazottaink a Magyar Tudomány Ünnepén

"A tudomány lehetőségeit és a jövőjét jelentik a felfedező kutatások" - jelentette ki Pálinkás József tegnap a Magyar Tudomány Ünnepének megnyitóján, ahol kiemelkedő kutatói teljesítményeket díjaztak. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a tudomány még soha nem volt ilyen messze a hétköznapi embertől, mint ma.

"Nem kevesebb múlhat a felfedező kutatásokon, az eredeti, nagy felismeréseken, az innováció kultúrájának megteremtőin, mint a társadalmi és gazdasági működés jövője. Ezért szól 2012-ben az ünnep a felfedező tudományról" - mondta a magyar tudomány ünnepét megnyitó beszédében Pálinkás József. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke úgy fogalmazott, a tudomány még soha nem volt ilyen messze a hétköznapi embertől, még soha nem volt ennyire nehéz eldönteni a tudomány helyét és felelősségét. "Amikor a jólét díszletei ledőlni látszanak, és a társadalmak igazi értékeiket keresik, akkor a felfedező kutatások szerepét és jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni"- vélekedett az elnök. Kitért arra is, hogy ígéretes eredményeket produkáló magyar kutatók térnek haza, s nagy hírű külföldi tudósok érkeznek hozzánk.
Az MTA 1997-től tartja meg a magyar tudomány napját. Az Országgyűlés 2003- ban nyilvánította hivatalosan a magyar tudomány ünnepévé november 3-át. E napon ajánlotta fel 1825-ben Széchenyi István birtokainak éves jövedelmét a tudós társaság megalapítására.
Heten vehették át Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől a kiemelkedő tudományos életmű elismerésére szolgáló Eötvös József-koszorút, köztük Hideg Kálmán, a kémiai tudományok doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának professor emeritusa a keringésre ható szerek szintézisének és alkalmazásának a kifejlesztésében játszott úttörő szerepéért.
A 40 éven aluli kutatóknak adományozott Bruckner Győző-díjat a kuratórium Nagy Veronikának a PTE ÁOK Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézete adjunktusának adományozta a szénhidrát- és karotinoidkémiai kutatás területén elért kimagasló eredményeiért.

A díjazottaknak szívből gratulálunk!

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható:
http://mta.hu/mta_hirei/a-felfedezo-tudomany-cimmel-megnyilt-a-magyar-tudomany-unnepe-2012-130803/
 

Hírarchívum