Hírek

Koronavírus - 2020. július 1, szerda

A felsőoktatást érintő, átmeneti szabályok a veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatban

Tájékoztató a felsőoktatást érintő, átmeneti szabályokról a veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatban, általános eljárási protokoll a felsőoktatási intézmények területén történő tartózkodáshoz

Tisztelt Rektor Úr!

2020. június 18-án megszűnt a járványügyi veszélyhelyzet Magyarországon, és ezen a napon úgynevezett járványügyi készültség lépett hatályba.

A változás azt jelenti a felsőoktatási intézmények számára, hogy hatályukat veszítették azok a jogszabályok, amelyeket a Kormány a veszélyhelyzet ideje alatt és a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján fogadott el.

Ilyen, hatályát vesztett jogszabály például a veszélyhelyzet során teendő egyes, a felsőoktatási intézményeket és a hallgatókat érintő intézkedésekről szóló 101/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet is.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 35. fejezete és a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti kormányrendeleti szabályokról szóló 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. fejezete számos, a felsőoktatásért érintő átmeneti szabályt alkotott annak érdekében, hogy a veszélyhelyzet során meghozott szabályok alkalmazásának azonnali felfüggesztése ne járjon nemkívánatos következményekkel.

Az átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény szerint:

  • A veszélyhelyzet idején irányadó szabályokhoz hasonlóan mód van a szenátus elektronikus döntéshozatalára 2020. augusztus 31-ig.
  • Meghosszabbodik a rektor és a kancellár vagy helyetteseik vezetői megbízása, ha az a veszélyhelyzet kihirdetése után hat hónappal járna le, méghozzá a vezetői pályázat eredményes lebonyolításáig, de legfeljebb egy évvel.
  • A 2019/2020. tanév tavaszi féléve nem számít bele a hallgatói jogviszony egybefüggő szünetelésére vonatkozó korlátozás időtartamába.
  • A 2019/2020. tanév tavaszi félév hosszára vonatkozó törvényi rendelkezésektől a felsőoktatási intézmények eltérhetnek.
  • A 2020/2021-es tanévre nézve nem kerül sor átsorolásra 2020-ban.
  • A magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgató oklevelének megszerzésére előírt határidő egy évvel meghosszabbodik, ha az oklevelet 2020. március 31. és 2020. augusztus 31. között kellett volna megszereznie.
  • A magyar állami (rész)ösztöndíjasnak hazai munkaviszonyt kell fenntartania, ennek határideje is meghosszabbodott egy évvel, ha 2020. március 11-ét követően ebben az évben járt volna le a határidő.
  • A magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgató részletfizetési kedvezménye teljesítésére hat hónapos halasztást kapott.
  • Aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, az oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül is oklevelet szerezhet.
  • A nem magyar állampolgárságú hallgató hallgatói jogviszonyt létesíthet a külön jogszabályban meghatározott beutazásra és tartózkodásra jogosító engedély nélkül is, ha képzését távolléti oktatás keretében kezdi meg. A jelenléti oktatásra való áttérésekor az engedélyt be kell szereznie.

Az átmeneti kormányrendeleti szabályokról szóló 284/2020. (VI. 17.) kormányrendelet szerint:

  • Továbbra is lehetséges az online nyelvvizsgáztatás 2020. augusztus 31-ig.
  • Az Oktatási Hivatal a magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgató tartozásával kapcsolatban ebben az évben nem kezdeményez végrehajtási eljárást.
  • A záróvizsga-bizottságra és a komplexvizsga-bizottságra vonatkozó könnyített veszélyhelyzeti szabályoknak megfelelően lehet megtartani a záróvizsgákat és a komplexvizsgákat 2020. augusztus 31-ig.
  • A felsőoktatási felvételi eljárás során (a veszélyhelyzeti szabályozáshoz hasonlóan) továbbra is többletpont jár az idegen nyelvből letett részvizsgákért.
  • A felvételi gyakorlati vizsgát, alkalmassági vizsgát és a felsőoktatási felvételi szakmai vizsgát úgy kell megszervezni, hogy az személyes érintkezést ne igényeljen, ha az erről szóló tájékoztatást a veszélyhelyzet megszűnése előtt kiküldték.
  • A veszélyhelyzet időtartamát duális képzésben folytatott képzésnek kell tekinteni még akkor is, ha a duális képzésben résztvevőnek a veszélyhelyzet során felmondtak vagy arra nem a veszélyhelyzet előtti rendben került sor.
  • A nem magyar állampolgárok személyes jelenlét nélkül, elektronikusan is beiratkozhatnak, ha a képzést távolléti oktatási formában kezdik meg.
  • A lejárt oktatási igazolványokat 2020. december 15-ig elfogadják utazási kedvezményekhez.

Három kérdést ki kell emelni külön jogszabályi szabályozás hiányában is.

A rendezvényekre vonatkozó tiltás, a zenés, táncos rendezvényekre vonatkozóak kivételével, megszűnt, így nincs akadálya a diplomaosztók ünnepélyes keretek között való megtartásának.

Szintén nem hatályos már a kollégium látogatására vonatkozó korlátozás, azt az intézmény saját döntése szerinti szabályokkal teszi látogathatóvá hallgatói részére.

Bár kifejezett jogszabályi előírás már nincs védőtávolságra vagy (üzletek és tömegközlekedési eszközök kivételével) maszkviselésre vonatkozóan, célszerű óvatosan eljárni a diplomaosztó ünnepségek esetleges megszervezése kapcsán, így azt a lehetőségek szerint javasolt a szabadban megtartani és kerülni az olyan helyzeteket, amely akár a hallgatók, akár a látogatók részéről zsúfoltsághoz vezethetnek.

A kollégium látogatásának lehetővé tételekor is célszerű a szobák zsúfoltságát elkerülni és megfelelő fertőtlenítésről gondoskodni.

A külföldi hallgatók beutazását a 291/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet szabályozza.  

1. A rendelet hatálya nem terjed ki a magyar állampolgárra, az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgárára, továbbá az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállású személyre -- ide nem értve a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága állampolgárát --, valamint az előbbi személyek magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagjára.

Így ez a személyi kör korlátozás nélkül léphet be Magyarország területére.

2. A fenti személyi körtől eltérő nem magyar állampolgárságú hallgatókra vonatkozó beutazási szabályok:

A külföldről érkező nem magyar állampolgárok személyforgalomban Magyarország területére – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – nem léphetnek be.

Ez alól a rendelkezés alól meghatározott esetekben a Magyarország területére történő tervezett belépés helye szerint illetékes helyi rendőri szerv, a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren történő határátlépés esetén a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitányság kérelemre felmentést ad.

Ilyen esetnek számít, ha a kérelmező igazolja, hogy a belépés célja a hallgatói vagy a tanulói jogviszony alapján fennálló tanulmányi vagy vizsgakötelezettség teljesítése, ha ezt az oktatási intézmény által kiállított igazolás tanúsítja.

A kérelem kizárólag elektronikus ügyintézés keretében cégkapuról vagy ügyfélkapuról megküldött elektronikus űrlap beküldésével, illetve cégkapu vagy ügyfélkapu igénybevételi lehetőségének hiányában a rendőrség internetes honlapján elérhető intelligens űrlap kitöltésével és beküldésével nyújtható be.

Az engedélyes személy a Magyarországra való belépés során egészségügyi vizsgálaton esik át, amelynek tűrésére köteles,

a) akinél az egészségügyi vizsgálat COVID-19 betegség gyanúját állapítja meg, Magyarország területére nem léptethető be,

b) akinél az egészségügyi vizsgálat során COVID-19 betegség gyanúja nem merül fel, 14 napra a járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.

A kijelölt karanténban elhelyezett személyeket a járványügyi hatóság nyilvántartásba veszi.

Egyeztetést kezdeményeztünk a határrendészettel, illetve a járványügyi hatósággal a rendelet szabályozásának gyakorlati megvalósításával kapcsolatosan, illetve a külföldről érkező nem magyar állampolgárok határátlépésével és oktatásával kapcsolatos esetleges felsőoktatási speciális szabályozás megvalósításáról.

A mellékelt általános eljárási protokoll alkalmazását javasoljuk a felsőoktatási intézmények területén tartózkodás vonatkozásában.

 

Üdvözlettel:

 

Prof. Dr. Bódis József államtitkár úr megbízásából

 

Dr. Horváth Zita

helyettes államtitkár

 

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Felsőoktatásért Felelős Helyettes Államtitkárság

 

Általános eljárási protokoll a felsőoktatási intézmények területén tartózkodásról

Hírarchívum