Hírek

Koronavírus - 2020. május 19, kedd

Reprezentatív lett az országos koronavírus-szűrővizsgálat eredménye

Mintegy 10 600-an vettek részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, amelynek eredménye így reprezentatív lett - közölte a Semmelweis Egyetem május 18-án a honlapján.

A közlemény szerint a legmagasabb, 75 százalék feletti részvétel Veszprém, Nógrád és Pest megyékben volt, míg a legjobban "teljesítő" megyeközpontban, Salgótarjánban, a meghívottak 77 százaléka jelent meg. A KSH 17 787 embert választott be az országos H-UNCOVER szűrésbe úgy, hogy a minta minden magyarországi régióra, és 14 év felett az összes életkorra reprezentatív legyen. A részvételi adatok első összesítése alapján elegendő állampolgár ment el az országos szűrővizsgálatra, így megfelelő pontosságú becslés adható a fertőzöttek és átfertőzöttek számára vonatkozóan: országosan a meghívottak 67,3 százaléka vett részt a vizsgálatban. Az elérhetetlen, időközben elhunyt, vagy külföldön élő emberek csökkentették a ténylegesen elérhető tesztelendők számát - tették hozzá.

Az adatok feldolgozása még tart, a fertőzöttek végső száma és az átfertőzöttek adatai május végére várhatók, ugyanakkor az eddigi összesítések alapján a korábban ismertetett részeredményekkel összhangban lesz a végeredmény - írták. Emlékeztettek, hogy a Semmelweis Egyetem vezetésével, a Debreceni Egyetem, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem részvételével, a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával indult H-UNCOVER országos, reprezentatív vizsgálat. Célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról. A minták legnagyobb részét a négy hazai orvosképző egyetem munkatársai vették le, de a vizsgálatban segítettek a mentőszolgálat és a vízi mentők munkatársai is.

A jövőben várhatóan legalább két alkalommal megismétlik majd a szűréseket. Két mérés között legalább egy hónapnak kell eltelnie, a jelenlegi adatok alapján várhatóan szeptemberben lehet a következő országos vizsgálat. Megjegyezték, hogy a H-UNCOVER vizsgálat május 16-án zárult szűrésének részvételi aránya és a szűrtek száma nemzetközi viszonylatban is kimagasló, a hasonló céllal Izlandon, valamint Szlovéniában végzett felmérésekben ennél jóval alacsonyabb, ötven százalék alatti volt a részvétel.

Forrás:

bama.hu

Hírarchívum