Hírek

Egyéb hírek - 2020. március 12, csütörtök

Népegészségügyi probléma az alvási légzéskimaradás

A nemzetközi adatok alapján úgy becsülhető, hogy Magyarországon félmillió ember szenved alvási légzéskimaradásban, orvosi szakkifejezéssel: obstruktív alvási apnoéban.

Az érintetteknek 85 százaléka inkább csak a korosodással járó kellemetlenségnek, semmint betegségnek tekinti a horkolást, így a panaszosok többsége nem is megy orvoshoz. Az alapellátásban dolgozó orvosoknál pedig korántsem általános rutin rákérdezni az éjszakai pihenésre, az életvitellel kapcsolatos kikérdezés többnyire a dohányzásra, az alkoholfogyasztásra és a fizikai aktivitásra szorítkozik. Ez részben annak a következménye is lehet, hogy már az egyetemeken sem kap kellő hangsúlyt a terület.

„Aki ma jelentkezik nálunk, annak szeptemberre tudunk időpontot adni alváslaborunkba” – mondja dr. Faludi Béla, a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság elnöke, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetője. A több hónapos vagy félévesnél is hosszabb előjegyzési lista nem rendkívüli, az országban ugyanis összesen 13 közfinanszírozott alváslabor működik, a legnagyobb a Honvédkórházban, a többi pedig a négy orvosi egyetem klinikáin. Mindez nagyjából a nyolcada a nemzetközi szakmai ajánlások által megfelelőnek tartott ellátottságnak.

Az egy éjszakás, bentalvásos műszeres vizsgálat, az úgynevezett poliszomnográfia elvégzéséért 20 ezer forint körüli összeg jár a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől. A nem egészen 60 eurónak megfelelő társadalombiztosítási honorálás egytizede a németországi finanszírozásnak, de még Romániában is 200 eurót fizet a biztosító.

„Több olyan vizsgálati teszt is van, amelyikért egyetlen forint finanszírozás sem jár, jóllehet elvégzésük a nemzetközi szakmai normák szerint is szükséges. Így nincs mit csodálkozni azon, hogy az alvásdiagnosztikai centrumok a fenntartó kórházak, klinikák számára masszív veszteséget termelnek” – mondja dr. Faludi Béla.

A pécsi alváscentrumban évi 2500 vizsgálatot végeznek, ami nagyjából ezer beteg ellátását jelenti. A hazai magánszférában egy komplett kivizsgálás ára diagnózissal, a szükséges terápia beállításával megközelíti a 100 ezer forintot.

Forrás:

HVG

Hírarchívum