Hírek

Sajtószoba - 2018. március 5, hétfő

A székletátültetés terápiája

Az Egyesült Államokban februárban először került be egy nagy befolyással rendelkező orvosi szervezet ajánlott terápiái közé a székletátültetés.

Első hallásra már a terápia neve is nagyon meglepő lehet, elvégre miért akarnánk bejuttatni bárkibe azt az anyagot, amit a szervezet fáradságos munkával kiürített magából? A székletátültetés vagy székletterápia ugyanis pontosan azt fedi, amit a neve is sugall: ennek során egészséges emberektől származó ürüléket (illetve ennek speciálisan megtisztított változatát) juttatnak be a betegekbe. Ezt általában azzal a céllal teszik meg a szakértők, hogy helyreállítsák a páciens egészséges bélflóráját.

Bár az alapkoncepció a középkori Kínából ered, a különös terápiát a modern orvoslásban elsőként Stanley Falkow mikrobiológus alkalmazta 1957-ben.

A bevett gyakorlat ekkoriban az volt, hogy a műtéti beavatkozások előtt nagy adag antibiotikummal kezelték a betegeket, hogy megelőzzék a fertőzések kialakulását. A gyógyszerek azonban a bélrendszer jótékony, az emésztés szempontjából létfontosságú mikrobáit is elpusztították, így a páciensek java az operációk után komoly emésztési zavarokat és hasmenést tapasztalt.

Falkow ennek megakadályozására találta ki a székletátültetést: a páciensektől az antibiotikumkúra előtt székletet gyűjtöttek be kollégáival, majd ezt kapszulákba csomagolva etették meg a betegekkel a műtét után, hogy pótolják az elölt bélbaktériumokat.

A kísérlet hónapokig nyugalomban zajlott, majd a kórház vezetősége tudomást szerzett róla. Az igazgató teljesen kikelt magából, amikor megtudta, mi történik az intézmény falai között, és azonnali hatállyal menesztette a mikrobiológust.

Falkow-t két nappal később visszavették, mert közben világossá vált, hogy a meglepő és sokakban undort keltő terápia valóban működik. Bár hiteles adatok nem állnak rendelkezésre a kísérletről, a tanúk beszámolói szerint a széklettel kezelt betegek látványosan jobban voltak műtétjüket követően, mint a kapszulákból nem kapó páciensek.

A kezelés sikerességét immár jól dokumentált kutatások, köztük magyar vizsgálatok is megerősítik, ezért egyre több intézményben alkalmazzák a módszert.

"Valóban olyan terápiáról van szó, amely a rendelkezésre álló antibiotikumok hatástalansága esetén is képes meggyógyítani a beteget. A kezeléssel kapcsolatosan már van bőven tapasztalat, ami alapján meg tudjuk ítélni, mikor a legoptimálisabb a beavatkozás elvégzése" - mondta a 24.hu-nak dr. Péterfi Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem docense, az I. sz. Belgyógyászati Klinika Infektológiai Tanszékének vezetője, aki hozzátette, hogy az első transzplantációkat Magyarországon az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban dr. Fried Katalin és dr. Printz Gyula, illetve a tanszékük végezte. Több, mint 130 beavatkozáson vannak túl.

A kezelés egyre általánosabbá válását nagyban segíti az is, hogy bár létezik olyan antibiotikum, amely hasonlóan hatékony a Clostridium difficile nevű baktérium ellen, ám ez nagyon drága, csaknem félmillió forintba kerül, és felírásához szakképzett infektológusra van szükség.

Székletátültetést napjainkban leggyakrabban az említett mikrobával való fertőzés esetén alkalmaznak, azzal a céllal, hogy segítségével egészséges összetételű bélflórát hozzanak létre. A C. difficile ugyanis egy opportunista patogén, amely akkor nyomul be a belekbe, ha az antibiotikumok kitakarították onnan a mikrobiom megszokott tagjait.

Ez különösen veszélyes akkor, ha a beteg 65 évnél idősebb vagy gyenge immunrendszerrel rendelkezik. A fertőzés súlyos hasmenéssel jár együtt, és minden évben világszerte több tízezren halnak bele annak következményeibe.

A C. difficile nagyon könnyen terjed egyik emberről a másikra, bár az egészségesek nem lesznek tőle betegek, még akkor sem, ha a baktérium kolonizálja bélrendszerüket. Sőt: az adatok szerint a lakosság 40 százaléka hordozza beleiben a mikrobát, mindenféle következmény nélkül.

A sebezhető páciensek viszont nagy veszélyben vannak. És ha a fertőzés egyszer megtörtént, hajlamos újra és újra kiújulni, ami újabb drága antibiotikumos kezeléssel, rosszabb esetben pedig a fertőzés és a kezelések nyomán károsodott bélszakasz eltávolításával járhat együtt.

A Fertőző Betegségek Amerikai Társasága pontosan ezen okok miatt döntött úgy, hogy az ilyen, ismétlődő fertőzésekben érintett betegek esetében mostantól az ajánlott terápiák közé sorolja a székletátültetést is, követve az Amerikai Belgyógyászati Kollégium 2013-as példáját.

Ahogy dr. Péterfi Zoltántól megtudtuk, engedélyezési szempontból hazánkban is hasonlóan biztatóan alakult a helyzet az elmúlt években. Az Országos Epidemiológiai Központ egy módszertani levélben már 2016-ban javasolta a székletátültetést a többszörösen visszatérő fertőzések esetében, így elhárult az etikai akadály a beavatkozás elvégzése elől. Korábban a Tudományos Etikai Bizottság jóváhagyásával, kísérleti céllal alkalmazhatták a beavatkozást.

Az Európai Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság (ESCMID) pedig 2014-ben adott ki  egy olyan ajánlást, amelyben visszatérő C. difficile-fertőzések esetén javasolja a székletátültetést, amelyet ráadásul a legmagasabb bizonyítottsággal rendelkező gyógymódok közé soroltak.

Attól persze, hogy a metódus működik, még nem teljesen problémamentes az eljárás. A székletátültetés kockázatos vállalkozás, hiszen a jótékony mikrobák mellett a patogének terjedésében is segítséget nyújthat.

A fő problémát azonban az jelenti, hogy a széklet mint orvosság semmilyen más gyógyszerhez nem hasonlítható, hiszen baktériumok, vírusok és gombák nagyon bonyolult, jelentős részben feltérképezetlen közösségéből áll, amelyek összetétele emberről emberre, de akár a napszaktól függően is eltérő lehet.

Ez a sokféleség sok fejfájást okoz a szabályozó szerveknek is, hiszen jelen esetben egy olyan anyag egészségügyi használatára kell engedélyt adni, amelyet az ember termel ki, és minden alkalommal egy kicsit más van benne.

A problémát két úton igyekeznek áthidalni a szakértők. Az egyik, hogy csak a legegészségesebb donorok székletét használják fel. A székletdonoroknak éppen ezért szigorúbb előírásoknak kell megfelelniük, mint a véradóknak. Bevett gyakorlat továbbá az is, hogy a szakértők igyekeznek a beteg közvetlen rokonságából beszerezni az egészséges mintákat, hiszen ebben a körben nagyobb az esély arra, hogy az adományozó és a kezelt beteg egészséges bélflórája hasonló összetételű.

Egy másik opciót jelenthetne a szabályozás gondjára a székletet helyettesítő anyagok létrehozása. Ebben az esetben olyan készítményekről van szó, amelyek tartalmazzák a gyógyuláshoz szükséges mikrobákat, más viszont garantáltan nincs bennük. Az eddigi tapasztalat azonban sajnos az, hogy ezek a keverékek sokkal kevésbé hatásosak, mint a tényleges székletminták.

Jó példa erre a SER-109 nevű készítmény esete, amely a biztató kezdetek után látványosan elhasalt a hatásosságát vizsgáló klinikai teszten. A cég 89 C. difficilével fertőzött beteg részvételével folytatta a vizsgálatot, akik véletlenszerűen kapták meg a hatóanyagot, illetve a hatóanyag nélküli placebót.

A tesztek során sem a betegek, sem az orvosok nem tudták, hogy ki milyen kezelést kap, ami ritkaságnak számít a székletáülteséses kutatások során. Nyolc hét elteltével a készítményt szedő betegeknél ugyanolyan valószínűséggel tért vissza a fertőzés, mint a placebót kapó pácienseknél.

A kudarc nem jelenti azt, hogy a székletátültetés nem működik, hiszen ennek hatásosságát más kutatások kétségen felül igazolták. Arra ugyanakkor rámutat az eredmény, hogy mennyire keveset tudunk arról, hogyan működik a terápia.

Egyértelműen nagyon hatásos, amikor a betegek a teljes székletből kapnak, de egyelőre nem világos, hogy pontosan mi az. Ennek kiderítése nélkül pedig nem lehet igazán jó helyettesítő készítményeket létrehozni.

Szintén probléma az eljárással kapcsolatban - bár idővel megoldódó gond -, hogy annyira új, hogy egyelőre nincsenek adatok hosszú távú hatásairól.

A mikrobiom működésének és befolyásának részleteit csak az utóbbi években kezdték alaposabban feltárni a szakértők. Az új eredmények alapján úgy tűnik, hogy a bennünk élő mikrobák a súlyunktól kezdve mentális egészségünkig egy sor különböző dologra hatással lehetnek. Így ha a mikrobiom összetétele megváltozik, az a szervezet egészére lehet hatással.

A bélflóra manipulálása tehát egyszerre tűnik óriási lehetőségnek és felelősségnek is. A részletek kivizsgálása pedig különösen fontos lehet annak fényében, hogy a kutatások szerint úgy tűnik, a székletátültetés a C. difficile visszatérő fertőzésén túl olyan más, világszerte tömegeket érintő kórok esetében is hatásos lehet, mint amilyen a Crohn-betegség vagy az irritábilis bél szindróma.

Forrás

24.hu

Hírarchívum