Hírek

Sajtószoba - 2018. február 22, csütörtök

Lecsengőben az influenzajárvány

Míg az ország többi részén emelkedett az influenza megbetegedések száma február 12-e és 18-a között, addig Baranya megye minden járásában - a siklósit kivéve - csökkent. Mint a Baranya Megyei Kormányhivatal tisztiorvosától megtudtuk, továbbra is zajlik a közepes intenzitású influenza B vírus okozta járvány, de annak csúcsa a hatodik héten volt, vagyis lecsengőben van.

Az elmúlt héten a betegek korcsoporti összetételében lényeges változás nem történt, a legtöbb megbetegedés továbbra is a 0-14 évesek között volt. Az orvosok által levett mintákban nem volt pozitív eredmény, az utólagosan érkezett 6. heti járvány csúcsán még mutattak ki influenza B vírust.

A pécsi járásban egy általános iskolai közösségben zajlik légúti járvány. A mohácsi járás területéről az ötödik héten jelentett óvodai közösségi járvány (százötvenkét főből hatvanheten betegedtek meg) kórokozója ismeretlen maradt.

A Mohácsi és a Szigetvári Kórházba, valamint a PTE Klinikai Központba influenzaszerű tünetekkel felvett betegek száma 26-ról 24-re csökkent az előző héthez képest, ebből intenzív osztályon két embert ápolnak. Két beteg lélegeztetőgépre került, olyan súlyos volt az influenzafertőzés okozta szövődményük.

Továbbra is teljes körű látogatási tilalom van érvényben a PTE Klinikai Központ teljes területén, a Pécsi Irgalmasrendi Kórházban a hospice osztály kivételével, valamint a Mohácsi és a Szigetvári Kórházban.

Forrás

Dunántúli Napló

Hírarchívum