Hírek

Sajtószoba - 2018. január 11, csütörtök

Az alvási apnoé súlyos is lehet

A horkolás az emberek közel egyharmadát érinti, házastársakat kényszerít különalvásra, közúti balesetek okozója, és stroke vagy szívroham is lehet a következménye. Krónikus fajtája tízszer több férfit érint, mint nőt, és a kettes típusú cukorbetegség leggyakoribb oka.

A horkolásnak alapvetően két fajtája van dr. Faludi Béla, a PTE Neurológiai Klinika alvásdiagnosztikai laboratóriumának vezető orvosa szerint. Az egyik a kóros horkolás, vagyis az alvási apnoé betegség, a másik pedig a "jóindulatú" horkolás, angol terminológiában a benignus horkolás.

Ez utóbbit légzésszinkron jellemzi, vagyis minden légvétellel hallatja a horkoló a "hangját", legfontosabb jellemzője azonban az, hogy a horkoló saját szervezetét nem zavarja - emiatt is nevezzük "jóindulatú" horkolásnak ezt a fajtát.

Az alvási apnoét viszont akár 2 perces légzésszünet is jellemezheti, ami után hirtelen és erősen felhorkan az alvó - utóbbit tolerálják kevésbé a hálótársak, az orvos szerint sok panasz is érkezik a pécsi alvásdiagnosztikai laboratóriumba ezzel kapcsolatosan. A legnagyobb baj azonban nem az, hogy próbára teszi az ember házasságát, hanem hogy szisztematikusan, napról napra rombolja a horkoló szervezetét az oxigénhiány és az alvászavar, ugyanis az alvási apnoé során a légzéskihagyások mindig kicsit felébresztik az alvókat, ennek következtében felületessé, töredezetté válik az alvásuk.

- Az alvási apnoé súlyosságát a légzésszünetek számával jellemezzük, vagyis azzal, hogy hányszor akarna egy órán belül levegőt venni az alvó, de az elzáródott garat miatt nem tud. Ha ez a szám 30 feletti, akkor súlyos betegségről beszélünk. Ezt úgy kell felfogni, mintha óránként valaki harmincszor oldalba bökné az alvót, hogy ébresztő, baj van! Így mindent lehet csinálni, de pihenni biztosan nem - mondja a szakember.

A légzésszünet okozta oxigénhiány miatt magas vérnyomás, szívritmuszavar, szívinfarktus, stroke is kialakulhat, az elbutulás, és a memóriazavar, a koncentrációzavar is sokkal jellemzőbb az alvási apnoéban szenvedőknél, nem beszélve a figyelemzavar okozta közlekedési balesetek kérdésköréről. Az ugyanis tiszta sor, hogy ha óránként valaki harmincszor oldalba bök minket, akkor nem tudunk békésen, pihentetően aludni, ebből következik, hogy a volán mögött sem leszünk frissek.

Mindkét horkolásfajta hátterében gyakran különböző alkati tényezők húzódnak: a légutak, a szájüreg, a garat anatómiája, a szövetek lazasága vagy éppen túltengése, szájüregi daganatok, de akár a túlsúly is okozhatja a horkolást. A szakember szerint nemcsak a műtét a megoldás, van, hogy egy bizonyos légsínterápiás készülékkel meg tudják szüntetni az éjszakai kálváriát, de lehet, hogy nemes egyszerűséggel a dohányzásról való leszokás, vagy a fogyás jelenti a végső megoldást.

A szakember szerint naponta találkoznak a klinikán a horkolás házastársi következményeivel, sokszor a párkapcsolat minőségét befolyásolja, hiszen egyes esetekben különalvásra kényszeríti a hálótársakat.

Forrás

pecsma.hu

Hírarchívum