Hírek

Sajtószoba - 2020. július 6, hétfő

Hálaadó szentmisén vettek részt a friss diplomás gyógyszerészek és a fogorvosok

Hálaadó szentmisén vettek részt a friss diplomás gyógyszerészek és a fogorvosok, amelynek során együtt ünnepelték tanulmányaik sikeres lezárását. A végzős diákok által szervezett Te Deumot a Jézus Szíve templomban tartották.

Idén július 3-ra esett a gyógyszerészhallgatók által szervezett Te Deum. A diplomaosztó előestéjén  dr. Kvanduk Frigyes általános helynök atya celebrált szentmisét, amelyen elmondta: idén a fogorvosnak készülő diákok is meghívást kaptak a hálaadó ünnepségre. Hangsúlyozta, hogy az itt lévő fiatalok a járványhelyzetben önként segítettek embertársaikon, ezért köszönet illeti őket.

A szentbeszédben Szent John Henry Newman bíborost idézve megemlítette, hogy jól a szívével képes látni az ember. „Mélyen csak a szívünkkel tudunk látni és ehhez túl kell jutnunk életünk meghatározó korlátain. Ez nehéz, mégis világossá teszi számunkra, hogy mindannyian saját magunk túszai vagyunk. Az igazi látás azt jelenti, hogy meglátjuk a Szentlelket, észrevesszük a másik ember életének a mélységét. Éljünk bárhogy is, ezzel mind találkozunk, és mindenki számára kincs, ami összekapcsol Istennel és egymással”.

A hálaadó szentmise végén dr. Kvanduk Frigyes atya megáldotta a Gyógyszerésztudományi Kar és a Fogorvostudományi Szak végzős diákjait.

Forrás:

pecsiegyhazmegye.hu

Hírarchívum